brbeszél

Ez most itten klasszikus blogbejegyzés, semmi politika, inkább magánközlét. Életem első vitorlásversenye véget ért. Kicsit idő előtt, kicsit drámaian, de hősies küzdelemben. A verseny hetekkel ezelőtt kezdődött és hatodik csapattagként asszisztensem és irodavezetőnk, Réka érdeme, hogy a versenyrészvétel egyáltalán összejött – ezer papír, szervezés, keverés-kavarás után – érkeztünk meg a füredi kikötőbe csütörtök este. A csütörtöki vitorlázás és csapatépítés – a fedélzeten három ős-kékszalagossal (barátaim, a Horváth testvérek korábban egy 70-es cirkálón versenyeztek, míg Zolnai Gyuri barátom a moszkvai GE Bank vezére általában Asso-val indul, Ron pedig a navyblue-tól a tengerek nagy ismerője, vagyis itt is érvényesült régi elvem, hogy csak nálam jobbakkal érdemes kapitányként versenyezni) – már jelezte, kemény versenynek nézünk elébe, ugyanis a vitorlázás egy fontos kelléke, a szél hiányzott. Elsőrangú helyet kaptunk Füreden, mellettünk egy 40-es katamaránnal és az egyik Liberával – minden jó startot ígért. Nyolckor kinn voltunk a vízen – három napi élelem és italtartalékkal – taktikát egyeztetünk, sőt, a kis spinakkerünk helyett még Zolnai Gyuri utolsó pillanatos telefonálásának eredményeképp az egyik Asso-ról átdobták nekünk az ő hatalmas spinakkerüket. Taktikánk az volt, hogy partközelből indulunk, felkreuzolunk és tóközépről támadjuk a kenesei bóját, abban bízva, hogy ha valahol lesz szél, az csakis a tó közepe felől jöhet. 9-kor elstartoltunk, rövid ideig az első tízben, majd egy fordulóval keresztbe indultunk a mezőny előtt. Röviden mondom: hiba volt. Legbelül haladtunk, szépen csúsztunk vissza, szél egy szál sem, 40 fok viszont igen, de lelkesek voltunk, bíztunk taktikánkban – stratégaként én erősködtem, hogy stratégiát nem váltunk, hanem hiszünk benne – és haladtunk vesztünk felé. A szél persze a part felől jött, a mezőny jól elhúzott mellettünk, 4 felé értünk Kenesére a bójához – szélben Füred-Kenese kb. 3 óra, ez most 7 órába telt –, ahol persze a fiúk rutinja segített, hogy legálabb három hajót lenyomjunk (ezzel biztosan bekerülve az első hatszázba). Kérlelhetetlen lelkesedéssel sodródtunk tovább Siófok felé, újabb órák a tűző napon, még mindig remény, ezúttal jó takkon, kb. 100 helyet hoztunk a mezőnyön, Siófoknál forduló, este 6 felé vagyunk, irány Tihany. Körülöttünk kb. 200 reménytelen hajó, közben sokakkal telefonkapcsolatban, barátaink valamivel előttünk, más barátaink Tihanyhoz közeledve egy gyors Nauticon, az Asso-k ekkor haladnak át a szoroson, a vezető katamarán most indul vissza Keszthelyről. Közben a mezőny egyre fogy, körülöttünk is sokan adják föl, mi elhatározzuk: kitartunk. 8 körül sms: Nauticos barátaink feladták, nem látnak reményt, hogy 48 óra alatt befutnak. Mi is elgondolkozunk – egyeztetés a még versenyben lévő ismerősökkel – ők már közel Tihanyhoz. Sebaj, jön egy erősebb hátszél bríz, spinakker föl, hirtelen 3 csomóval száguldunk. A spi-t jókor húztuk, újabb hajókat hagyunk el, már látjuk a tihanyi kikötő fényeit. Visszatér a lelkesedés, a hátszél átránt minket a szoroson, a túlsó medencében a hajnali széllel száguldunk majd. És tízkor elhal a szél, helyére százezer szúnyog érkezik, a víz tükörsima, kb. száz hajóval együtt sodródunk ide-oda, Tihany semmit nem közeledik, állunk reménytelenül. Itt nem segít sem a felelős magatartás, sem a reputáció, nincs brand, lobbizni nem lehet: a szél az úr. Ő dönt, mi a nagy eszünkkel, rengeteg szendvicsünkkel kis, jelentéktelen és tehetetlen pont vagyunk a végtelenségben. Egyre többen kapcsolnak motort, mi ülünk, csapkodjuk magunkat, éjfél, reménység, reménytelenség váltakozik. Szél nincs. Ekkor Ron gyors fejszámolása: ha eddig 15 óra alatt tettük meg az út egyharmadát, reggelre sem leszünk túl Tihanyon, onnan még az út kétharmada hátra: nincs esélyünk negyvennyolc óra alatt beérni – ez a szintidő. Szomorú döntés: vége. Motor, forduló, pár perccel éjfél után irány Aliga. Körülöttünk még néhányan kitartanak, mi telefonálunk a versenyirodára, már több mint 200-an adták föl. Fél háromra érünk vissza, közben beszélünk még barátokkal, ők fél kettőig bírták. A győztes ekkor ér be, a rekord ’55 óta 10 óra 40 perc, ezúttal a világbajnok 40-es katamarán közel 17 óra alatt csinálja meg. 632 indulóból negyvennyolc óra alatt 238-an értek be. Mi 239-ikek lettünk. Kb :)