Nemrégen jelent meg a Forbes listája a különböző országokban élők boldogságáról [http://www.forbes.com/2010/07/14/world-happiest-countries-lifestyle-realestate-gallup-table.html]. Nincs benne meglepetés, Magyarország 103. helyen, Kirgizisztán, Azerbajdzsán, Albánia mellett. Az összes környékbéli ország jóval előttünk. Mindez nem gazdagság, nem fejlettség, nem demokrácia, nem jövőképfüggő. Nincs semmi "valóságalapja": nem attól függ, mennyi pénzünk, milyen életkörülményeink vagy -kilátásaink vannak. Vagy nagyonis valóságos, hisz ez mutatja igazán saját társadalmi valóságunkat.
Miközben épp a "Nemzeti Együtműködés Rendszerét" építik, az ok -- szerintem -- az együttműködés és a közösségi szolidaritás teljes hiánya. Egyszerű dolgokról van szó: az utakon való viselkedés jó indikátor. Azért előz valaki az autópályán dugóban a leállósávon, mert azt gondolja, hogy nekem előre kell jutnom, mások nem érdekelnek. Azért nem áll meg senki a zebrán átigyekvő gyalogos előtt, mert az autós azt gondolja, én vagyok az erősebb, én sietek, nekem jogom van menni. Magyarországon dugóban nem működik a "zippzár elv", egy megy, egy besorol, mert aki a főáramban van, azt gondolja, neki már joga és lehetősége haladni. Hiányzik az a képesség, mely el tudja képzelni, hogy én is lehetek a másik helyzetében, ezért - ha előnyöm van, lemondok róla, mert bízhatok abban, hogy más is ezt teszi majd. Ha nincs előnyöm, akkor nyugodt vagyok, hisz bízhatok abban, hogy valaki majd lemond az előnyéről a javamra, mert tudja, máskor majd ő kerül hasonló helyzetbe. Nincs közösségi szolidaritás, akin segítenek, az utána nem segít a másikon, hisz a segítség neki "járt", ezt nem kell viszonoznia. Nem is lehet, hisz hiányzik a tudat, hogy a biztonságot, a boldogságot, a szabadságot nem más - az állam, a hatalom, az intézmények -, hanem mi magunk - a bátor és szolidáris, szilárd értékviláűggal rendelkező én - teremtjük. Hiányzik az, amit Marcell Mauss francia szociológus a harmincas években rögzített maori törzseknél: az a felismerés, hogy nem azért érdemes ajándékot/hozzájárulást vinni a közös étkezéshez a közösség egy másik tagjának, mert az majd közvetlenül nekünk viszonozza, hanem azért, mert az majd másnak ad ajándékot, és ez előbb-utóbb visszaér hozzám, és ez építi fel a közösséget, mint hálózatot [http://en.wikipedia.org/wiki/The_Gift_%28book%29].
Hiányzik a közösségi és egyéni elismerés kultúrája - a valós teljesítményt értékelni és elismerni tudó közösségi tudás -, hiányzik a szilárd közösségi értékvilágon alapuló önálló véleménynyilvánítás bátorsága. Mindez széttépi a közösségi összetartás szövetét, ez pedig növeli az egyéni szorongást. Vagyis a közösségi összetartozás nyújtotta enyéni biztonság és az ezen alapuló boldogság helyett az egyéni "angst" az úr. Bizonytalanság, idegesség, jöjjön valaki, aki megvéd. Ezért vagyunk ott, ahol vagyunk.
Ez a lista együtt értelmezendő a Tárki World Value Survey eredményével, mely Magyarországnak a nyugati útról (nyitott és szekuláris, magabiztos és non-autoriter) való fokozatos és folyamatos letérését mutatja [http://www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/osszefoglalo_kepviselok_091026.pdf].
A boldogsághiány következmény, az értékvilág romlása, a közösség végletes roncsolódása az ok. Ma úgy tűnik, a közösségben nemigen bízhatunk, marad az, amit Bibó a szabadság kis köreinek nevezett, már ha marad. Mert ez sem lesz magától, rajtunk múlik, mennyit őrzünk vagy teremtünk meg magunknak.
