Pali halála - drámaisága és kegyetlen befejezettsége mellett - szép és közös emlékeket idézett fel, így lehet a közös boldogságra emlékezés "helye", ahogy Pierre Nora írta volt a Les Lieux de mémoire című sok kötetes művében.
Palival Heller Ágiékhoz voltunk hivatalosak vacsorára. Találkoztunk a Broadway-n, vettünk virágot és kerestünk borárust, de nem találtunk - ekkor még ifjak voltunk New Yorkban [1992-ben vagyunk], és nem tudtuk, hogy vasárnap az alkoholboltok (bort csak itt lehet venni) vasárnap kötelezően zárva tartanak. Ezért bor helyett egy nagy és gyönyörű ananászt vettünk és ahogy kifordultunk a boltból, egyszercsak Woody Allen állt előttünk. Szemüveg, szokásos szembehúzott sapka-kalap, zakó könyökfolttal - mintha az Annie Hall forgatásán látnánk. Álltunk földbegyökerezett lábbal, ő persze megvette, amit akart a koreai árustól - neki semmi földbegyökér, hisz számára napi élmény lehetett, meg talán nem is volt fontos - mi meg egy pillantra megéreztük New York csodáját: itt minden megtörténhet és meg is történik. Utána vacsora, jó beszélgetés négyesben, Ágiék haza/visszatérése, szép emlékek, Pali így emlék és örökké valóság, blogon innen és blogon túl.
