Visszatértem. Addig, míg nem voltam itt, egy - többé-kevésbé - másik Magyarországban voltam. Ott, ahol mitológia nélkül nyaldosta sok víz a partjainkat, ahonnan elindulni és megérkezni is öröm. Ahol - kevés kivételtől eltekintve - csak azokkal találkoztunk, akivel akartunk, és nagyon örültünk nekik.
Vitorláztunk a Balatonon. Gyerkőceink önfeledten ugráltak a vízbe, mi sokat fröccsöztünk, reggeliztünk a cockpitben, Kriszta majdnem körbefutotta a Balatont (ha Tihanynál nem esik jól hasra :), ringatóztunk, és csoda helyekkel és emberekkel ismerkedtünk meg. A révfülöpi volt pénzügyminisztériumi kikötő apró ékszer, vörösköves épülettel, alig 50 hajóhellyel, ősfás parkkal, hatalmas terasszal és ott vendéglővel - bundás kenyér és rántotta hosszúlépéssel reggelire -, olyan kikötőmesterrel, aki ha hajó érkezik, kikerekezik a mólóra, hogy segítsen kikötni - mindig -, és mesélik, ő már egy mogorva, mert az elődje, az volt az igazán kedves. A tihanyi hajóegylet kikötője a félszigetcsúcson, a móló végén bárral, előtte kis stranddal a gyerekeknek, a látvány jobbra-balra olyan, mint bárhol a világon, ahol öröm és élvezet élni. És Szigligetig el se jutottunk most. De jártunk Bogláron, ami olyan,mint amilyennek egy balatoni kikötőnek lennie kell, 50-es és 70-es régi hajókkal, balaton 31-esekkel és szépen felújított házzal, Füreden, a Silver-ben, bár háromágú az árambekötés, de ez legyen a legnmagyobb bajunk, mert víz felől megérkezni pont olyan, mint amilyennek lennie kell és a Sekli nevű vendéglőben mindig friss a pizza és a saláta, és akkor még nem is említettem a világ leglassabb, ám kedves és édes, valamint nagyon finom tai vendéglőjét, a Snidlinget Almádiban, épp a volt Videoton kikötővel szemben.
Találkoztunk vizen és földön jó barátokkal és kedves vitorlástársakkal, akik rohannak egymásnak segíteni elindulni-kikötni, kölcsönadnak mindent, amilyük van, kedvesen köszönnek egymásnak reggel, és figyelnek egymásra éjszaka. Egyszer találtam az egyik helyen egy három napos Blikket, belenéztem, nem volt jó.
Persze ide is türemkedik be a másik Magyarország, például Almádiban, Nobilis Kristóf kikötőjében, ahol az úri közönség táncol, és épp ötször annyit kérnek a kikötésért, mint bárhol máshol - és nem is titkolják, hisz a kikötő biztonsági őre mondta - azért, hogy ne is jöjjön oda senki. És, tette hozzá már a kikötőmester, a külsős vacsoravendégeknek se örülnek, ő inkább a Liget vendéglőt ajánlja két lépéssel arrébb. Vihar, szél nem számít, pedig csak annyit kellene kiírni a víz felől: magánterület, csak klubtagoknak. Ez egyértelmű beszéd, nem kell sunnyogni és eloldalogni. Persze, lehet, hogy csak mindenkinek rossz napja volt.
Hát így. Napbarna, kisimult, nemideges. Reggeli hosszúlépésről le kell csűrödni, az ágy se ringatózik, de lehet nevetni rajtuk.