Kalandos nap volt a mai. Tegnapi rövidke blogbejegyzésemért kaptam sok hideget nyilvánosan és kevesebb meleget privátban, plusz a Hírszerző gesztusát, hogy délelőttre kitette publicisztikának. Nyilvános szöveg, nem volt kifogásom.
Kissé ellépve a konkrétumoktól és két szempontból, ám távolabbról reagálva kritikusaimra:
Az egyik ki nem mondott vád, hogy azért írtam, amit írtam, mert a Fideszhez dörgölőzni óhajtok. Nem. A Fideszt nem kedvelem azért, amit és ahogyan csinált a múltban (de, normális emberként azt gondolom, övék a "benefit of doubt", hogy hátha jól csinálják majd, és valóban lesz változás [lsd. pl. Török Gábor érdekes blogbejegyzését a kétharmados törvények eltörléséről http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/14/138_ketharmaddal_a_ketharmad_ellen] és nem vagyok hajlandó falra festeni az ördögöt, majd jól félni tőle.) Saját ízlésem szerint öt éven keresztül nem a politikai értékeim alapján alkotott véleményemet mondtam, hanem a nyilvánosságban értékmentes kommunikációs szakmai elemzését adtam politikai eseményeknek. Ez a blog - ahogyan az első bejegyzések egyikében írtam -, épp arról szól, hogy mostantól nem elemezni fogok, hanem a véleményemet mondani. És épp pont ez volt tegnap a véleményem. Engem a Fidesz nemigen érdekel, engem a nem-fidesz érdekel. Az, hogy azok a politikai értékek - egyebek mellett a fékek és ellensúlyok rendszerébe és a szabad nyilvánosságba, a mindenkit megillető emberi méltóságba, a kisebbségek védelmébe, az állam értéksemlegességébe, a nyugatias progresszióba, az egyenrangú párbeszéd lehetőségébe, a szabályozott, ám lényegét tekintve szabad piaci versenybe, az innováció kultúrájába vetett tántoríthatatlan hit - amiben hiszek, azok lesznek-e, lehetnek-e újra a magyar közpolitika meghatározó gondolatai, hogy ezek politikai képviselői lesznek-e újra a közgondolkodást befolyásoló tényezők Magyarországon. Röviden: hogy gyermekeim számára élhető lesz-e az az ország, melytől én azt kaptam, hogy például mindezt ide most leírhatom. Akik olvasták, emlékeznek talán Hannah Arendt és Gershom Scholem levélváltására az Eichmann Jeruzsálemben kapcsán [http://csakegyablak.hu/pdf/scholem_arendt_level_javitott.pdf], itt Arendtnek sok fontos mondata közül talán a legfontosabb: "De elismerek Önnek valamit ezen túl is; nevezetesen azt, hogy a saját népem által elkövetett rossz cselekedet természetesen több bánatot okoz nekem, mint a más népek által elkövetett méltánytalan cselekedetek." Megváltoztatva a megváltoztatandót, én nem foglalkozom a Fidesszel, nekem a nem-fidesz (értsd.: saját népem) által elkövetett rossz cselekedetek több bánatot okoznak.
A másik inkább álláspont, mint válasz. Tudom, hogy a kritikák - és köszönöm a visszafogott mondandókat, igyekszem tanulni belőlük - egy része persze azt a célt szolgálja, hogy relativizálja mondandómat. Nem kell egyetérteni, de érdemes megtartani a konverzáció egyenrangúságát. Minden és mindenki kritizálható. Ahol nem, az az erőszakos vagy látens elnyomás kulturája. Hogy történeti példát hozzak: ilyen volt a feudalizmus világa, ahol az arisztokráciával, és különösen a királlyal szemben kritikát megfogalmazni nem lehetett. Azonban, hogy ebből kultúra váljék, szükség volt az udvari bohócra, aki kimondhatta és ki is mondta a kritikát, ezzel persze rögtön relativizálva és nevetségessé téve is azt. Kritikusaim egy része - stilárisan - udvari bolonddá akar tenni, aki bolond sérelméből mondja mindazt, amit mond. Nem. Nincsenek sérelmeim, boldog és magabiztos (ám persze nem tévedhetetlen) ember vagyok. Csupán véleményt mondok és megtisztel, ha figyelnek rám.
Más fontosabb is történt, sokan írták, így csak említem: Miklósi Gábor (és a sokat kritizált Index szerkesztőségének) bátor és persze helyes gesztusa, hogy a tiltás ellenére közölték Balog Zoltán interjúját. Ennek kapcsán is kicsit távolabbra lépve. Akit érdekel, érdemes figyelemmel kísérni, hogy a Time miképp küzd a nyomtatott sajtó nehézségeivel. teszi mindezt úgy, hogy e küzdést - a nyomtatott sajtóban nemigen tettenérhető innovációra és megújításra való törekvést [már-már közösségi média-szerűen] - önreflektíven beemeli a lapba. A múlt heti számban az IPad kapcsán azt a folyamatot, ahogy új, IPad kompatibilis Time készült párhzamosan az IPadot bemutató írással, vagy az eheti számban Alan Brinkley cikkét arról, hogy vajon a Time (és Life, és Fortune, és Sport Illustrated) alapító kiadómogul Henry Luce hogyan küzdene meg a huszonegyedik század lehetőségeivel és kihívásaival. Nagyon izgalmas írás. Nálunk persze az is nagy tett (irónia nélkül írom), hogy Miklósi és az Index be meri és tudja tartani a sajtótörvényt és közöl valamit, amit valaki mondott.
