Ma olvastam el a Time szokásos éves 100 legbefolyásosabb embere kiadványt. A legizgalmasabb benne -- Bill Clinton szereplése. Aki nem ismerné -- mármint nem Clintont, hanem a kiadványt -- kategóriák vannak: vezetők, művészek, felfedezők és hősök. Clinton - tavalyi emlékeim szerint feleségével együtt, évtized óta a leaderek között volt, az idén viszont átkerült a hősök közé. Asszem ez a legtöbb, amit egy politikus elérhet. A Time számnak minden évben külön érdekessége, hogy ki ír kiről -- Clintonról Bono gyönyörűen Haiti kapcsán. Csupán mellékes persze, de a Time-ban van interjú -- már ha lehet annak nevezni, hogy az olvasók kérdéseire válaszol -- Karl Rowe-al, a Bush-ok, különösen George W. fő stratégiájával (akiról Bush azt mondta a(z első) beiktatása után, hogy "the architect of my victory"). Az egyik kérdés a legnagyobb nehézségre kérdez az életében. A válasz: hogy még egyetemi diplomám sincs... Ennek ellenére elég sokra vitte, vélhetően fog még elnöknek dolgozni.
A stratégák küzdelmének nagyon izgalmas külön története van: Steve Schmidt vs. David Axelrod a McCain-Obama-ban, és persze Axelrod vs. Mark Penn az Obama-Clinton belső meccsben, korábban Schrum vs. Rowe a Kelly-Bush-ban, vagy Greenberg/Penn vs. Rowe a Gore-Bushban, és még korábban Carville vs. Ken Kachigian, akinek segéde az a Mary Matlin volt, aki később Carville felesége lett. Külön izgalmas a kavarógépek története, ilyen Dick Morris, aki mindig ott volt a Clintonok körül, de soha nem vezetett elnökválasztási kampányt, viszont ő találta ki a triangulációt..
