Nekiindultunk a nagykalandnak: masrutkával Batumiból Kutaisiba. Előbb persze taxi a szállodánál, kis merci hosszú élete során sok mindent látott már, befészkelődés, majd a hirtelen ötlet a lányoktól: mi lenne, ha megkérdeznénk, mennyiért visz el Kutaisiba. Rövid alku – nem voltunk jó helyzetben Andrással, hisz a döntés már megszületett -, irány taxival, masrutka marad. Az persze kicsit minket is elbizonytalanított, hogy a Ford Tranzit masrutkába épp 200-an szálltak föl, egyiküknél egy komplett PC – András szerint korai GPS, még a fejletlenebbek közül –, maradt a taxi. Sofőrünk a nagy lehetőségtől felbátorodott, s bár az utak és előzéstechnikai képzettsége ezt nem indokolták, jelentősebb sebességre kapcsolt. Nekünk nem maradt más, egy-egy korty vodka a tartalékból, egymás és az ülés markolászása, néha szemben egy kamion emelkedőn, hajtűkanyarban, de látszik nem először csinálta meg az utat, és a mi jelenlétünk a bizonyíték, hogy mindig sikerrel visszatért szeretteihez. Kb. 100 km és két óra után álltunk meg először az út mentén, nagy lelkesültség, mindent el akartak adni, ami volt – mi ellenálltunk. Tovább Kutaisiba, újabb órák, amúgy gyönyörű tájakon, jól karbantartott házak és falvak között, nagyobbrészt jobb állapotban, mint a magyar vidék, nyomor nem látszik, sőt, inkább csendes közép-lét, néha jólét, alig van szovjet érából származó autó, vegyesen jobb és balkormányos viszonylag új dzsippek, ezt persze az utak állapota indokolja. Láttam már ezt Kazahsztánban is, a magánimport nem válogat, Japántól Németországig jön autóban minden, szépkorukat az aútók kellemes mediterrán környezetben töltik.
Kutaisi érdekes, egy rossz állapotú Toscana, hegyek, dombok között, ugyanaz a mediterrán, kissé trópusi hangulat, mondhatatlan korú – háromszáz és ötven között bármi – balkonos házak, mosolygós emberek. Itt igazi bekpekkerlét, Georgi’s homestay fenn a hegyen, Georgi vár, lelkes, körbemutat, igen ő is itt lakik, együtt eszünk, iszunk majd. Georgi itt végzett egyetemet, jelenleg a Motorolánál dolgozik, kiválóan beszél angolul és jól ismeri Kutaisi-t. Itt egy kicsit fesleni kezd a Lonely Planet szövete, kiderül, a Lonely Planetesek is nála laknak, háromévente jönnek, szállásért, kajáért elhallgatják Georgi beszámolóját a városról, majd odébbállnak. Ezért némileg mi is szívóágra kerültünk, végigjártuk a három említett vendéglőt – megszűnt, valójában nem is vendéglő, és egy kifőzde, pizzával. Sebaj, ékes orosz nyelvtudásunkkal tájékozódunk, előbb persze irány a piac – úgy tűnik Kutaisiban mindenki vagy taxis vagy paradicsomot és uborkát árul a piacon – zseniális, helyi, van minden, Jabulanitól pacalig, utána séta a főtéren, kissé kihalt, merre a pörgés kérdezzük magunktól? András már indul is megkérdezni – Ggye rotacia? -, ám rálelünk egy Benetton boltra, ez megnyugtatja a kedélyeket.Utána vendéglőkeresés, nincs, bezárt, nem is volt, de ha jót akarunk enni, menjünk az Imperiálba, tanácsolja egy helyi erő. Irány a taxi, ablak kissé spidermen-es, visszapillantó nincs, hosszú út, 2 lariban (240 HUF) megállapodunk, tényleg elvisz messze, majd megáll egy tegnap épült kastély előtt, timpanon, nagy kert, márványok mindenütt, belépünk és feltárul a grúz valóság. Boldog emberek buliznak, mi valakit kérdezünk, lehet-e enni, persze,vendéget nem zavarunk el, épp egy születésnap, ha akarunk táncolunk – ez külön vonzó nekem -, amúgy „különterem”, kinyit, megterít, étlap – grúzul, ami nem sokat segít -, ékes orosz és grúztudásunkkal: jázik, salat, saslik, vodka természetesen, málenkij (ez fél literre sikerült), barbidzsani (padlizsán – ez könnyű), hrén nincs – köszönöm a kommentet a facebookról –, szir – pillanatok alatt terülj-terülj asztalkám, csodálatos kaja, a második legjobb – Batumi után -, amit itt ettünk, utána még marozs, majd szuszogás, számla, nem hiszünk a szemünknek, 61 lari, talán 7000 HUF, degeszre ettük magunkat. Tánc elmarad, ám jön értünk taxi, ezúttal Grúzia legintrovertáltabb sofőrje, vélhetően ő a taxisok doyenje, a grúz taxiszövetség tiszteletbeli elnöke, nem kapkod, viszont nem is beszél vagy mozog, néha ránézünk, hogy él-e, élnie kell, mert a gázt nyomja finoman, megérkezünk a hegyre, pénzt leszámoljuk, többször kérdezzük, ok?, semmi mozdulat, ez a hosszú élet titka, ökonomikusan élni.
Este még kapunk kóstolót Giorgi borából, gyümölcsös, félédes vörös, egynek jó, csend, hegyek, néha egy-egy volga föl a hegyre, amúgy homestay, mint zimmer feri mindenütt, jó.
