Perl Miklós ’45-ben soványan és összetörve érkezett nagybátyjához Lugosra. Nem látogatóba jött, mint a háború előtt oly sokszor, hanem új életet kezdeni. A bori koncentrációs táborból a győriek – apja, anyja, nővére, nagynénjei és nagybátyjai, azok gyerekei – közül egyedül ő tért csak vissza. Győrött korábban szabónak tanult, így Braun Jenő a húszéves fiút a Darvasi Úri Szabóságnál helyezte el – ő maga is ott csináltatta az öltönyeit. Miklós nem volt a munka hőse, később a lemezjátékgyárban próbált szerencsét, ám egy gép levágta egyik ujjának legutolsó percét, így maradt a családi textilgyár, ott legalább nem voltak présgépek. Voltak viszont csinos szövőlányok, nem is kevesen. Miklós barátjával, Friedman Bandival minden kisasszonyt levett a lábáról – a szó szoros értelmében. Hosszabban a könnyűvérű Holczer Klárival időzött, majd olthatatlan szerelembe esett Holcner Ágival, ki azonban szüleivel hamarost Chilébe emigrált. Braun Jenő Lugoson vezető virilistának számított, nem engedhette meg magának, hogy saját fiaként nevelt unokaöccse miatt szájára vegye a város. Szó szót követett és Jenő megegyezett a boltos Reisz bácsival, hogy Miklós frigyre lép Reiszék eladósorban lévő, akkor sem nem sovány, sem nem szép lányával, Sárával. Az üzlet és a házasság már majdnem megköttetett, mikoris az akkor már a városi textilgyárban mesterré vált Miklós beleszeretett a szövőszék mellett robotoló román Rosus Victoriába, kinek férje épp – holmi katonai bűnök okán – börtönben raboskodott. A fiatalok legott Temesvárra szöktek, Reisz Sári pártában, Braun Jenő pedig meglehetős szégyenben maradt. Miklós nyugdíjas koráig szolgálta a roman textilipart, élt boldog házasságban Vicaval, ki ekkor már magyarul beszélt és – román ortodox vallása ellenére – kóser konyhát vitt. Miklós rosszul tűrte a nyugdíjas éveket a kora nyolcvanas évek Romániájában, ezért a helyi hitközségnél helyezkedett el. Bizalmi állásba került: ő lett a felelős a JOINT által biztosított havi ökör kóser vágásáért és elosztásáért. A bizalmi állás és a hiánygazdaság Miklósból valóságos kisvárosi Corleonét csinált, a hús remek valutának bizonyult. S mivel Miklós szerző-mozgó ember volt, a hús mellé további feladatok kerültek, volt kantinos, hagyatékos, könyvtáros, s az Izraelből érkező segélyszállítmányok elosztásáért felelős előljáró. Nevelő családja időközben hazatért Magyarországra, ő azonban a román állampolgárságot és a helyi szerelmet választotta. Vica 1995-ben halt meg, Miklós élete végén öregek otthonába került. S bár hölgyekben gazdag élete volt, asztalkáján három leányképet őrzött csupán. Felesége, Vica, ’44-ben megölt imádott nővére, Rózsa képét, és nevelőapja, Braun Jenő dédunokájáét, Nóráét, ki a legújabb generáció elsőszülöttjeként a családi hagyományt viszi tovább.
