brbeszél

 Gerényi Tibor negyven évesen találta meg otthonát a revük világában. Weisz Olgával való találkozása ’44-ben valószerűtlen volt, de akkortájt nem ez volt az egyetlen, ami valószerűtlen volt a világban. A háború, deportálások közepette szeretett bele a pesti éjszaka hercegnőjébe, aki dobosként és táncosnőként is ismert és elismert volt. Így még ’45-ben elvált feleségétől és Olgával kötötte össze az életét. De hosszú út vezetett idáig. Kassán született és Bártfán nevelkedett, majd – apja, Gerényi Jónás nyomdokába lépve – bátyjával együtt jött Pestre a húszas évek elején, hogy megkezdje a jogi egyetemet. Lóránd, a legidősebb testvér ’27-ben agyhártyagyulladásban meghalt, így egyedül marad a nagyvárosban. Nővére, anyai nagybátyjuk, Klein Viktor textilgyáros közvetítésével kerül Temesvárra, ahol beleszeret a gyárban dolgozó ígéretes focikapusba. Az egyedüllétet oldandó első feleségét – Erzsit – még Bártfáról választja, ám az éjszaka nagy kihívás és Tibor nem tud, s nem is akar ellenállni. Jogászként biztos egzisztenciával rendelkezik, kalandvágya nem csak a könnyűvérű hölgyek, hanem a dalszövegek és egyéb könnyebb műfajok irányába is nyitottá teszi. Állandó tag a FÉSZEK-ben, kettős életet él, nappal elismert jogász, éjszaka a csepűrágók barátja, néha szponzora. A deportálások, a gettó ebben is szünetet rendel, családját – Klára kivételével – Auschwitzba deportálják, ahonnan még érkezik ál-levelezőlap azzal, hogy az idő szép – a többi azonban néma csend. Az üldözést a gettóban bujkálva vészeli át, ám még húga, Klára is nyomát veszti. Így ’45-ben Klára a hódító szovjet csapatokból bérel némi készpénzért alkalmi fuvarost és egy teherautóval Pestre hajtat, hogy megkeresse Tibort. Tibor tudott élni, így Klára Tibort sokféleképp felszabadulva már Olga karjában találja meg. A rendszerváltás sem zavarja, szlovák nyelvtudását használva azonmód orosztanárnak áll, így a rendszer is befogadja, az éjszakát is finanszírozni tudja. Hamarost visszatér korábbi életéhez, nappal az Alkotmány utcában ügyvéd, éjszaka Szenes Iván és mások szerzőtársa, verseket ír szép és még szebb hölgyekhez, sőt a hetvenes években egy krimivel is megpróbálkozik, ami Olga revükalandjainak színhelyén, Egyiptomban játszódik. Dalszerzői karrierjénél ügyvédsége sikeresebb, az ötvenes-hatvanas években sikerrel képviseli a szilikózis miatt leszázalékolt bányászokat a szocialista állammal szemben, az 50%-os sikerdíjak jómódot és további éjszakákat eredményeznek. Olgától hetvenöt évesen, ’79-ben elválik, hogy új kalandokat keressen és találjon. A szerelem nyolcvan évesen is megtalálja, halála méltó volt életéhez. Utolsó éveit egy ifjú színésznő, Marsek Gabi karjaiban töltötte, kinek méltó jutalma az örökség, Tiboré pedig az igaz és önzetlen szerelem volt. Ő legalábbis így hitte, s ez a lélek békéjéhez egy hosszú élet után épp elég volt.

Friedmann Zsiga és Erzsi találkozása valószerűtlen volt. Zsiga textiles, Erzsi dolgozó nő volt, kis üzletet vitt, mely fogtechnikai kellékeket árult. Friedmann Lipót, a kiszetói pék és Schlinger Riza gyermekei a huszas években költöztek Lugosra és ott keresték a boldogulásukat. A gyerekek biztos egzisztenciát kaptak. Miután Zsiga testvérei, Etus és Celus életét biztonságban tudta, a harmincas évek elején újdonsült feleségével Lugosról Kolozsvárra költozött, a nagy lugosi textilgyárnak lett egész Erdélyt felölelő kereskedelmi megbízottja. A gyár és az erdélyi kereskedés is jól ment, fogytak a pamutruhák, Zsiga pedig hatalmas villát épített Kolozsvárott, a keresztény temető mellett. A túlvilág látványa nem zavarta, hisz a telek szép és olcsó volt. Zsiga gyakran látogatott haza Lugosra, ahol az unokatestvérek, Tibor – Celus és Jenő fia –, valamint Zsiga gyerekei, Jancsi és András a gyár udvarán önfeledten játszottak együtt. A brünniek – Árpád gyerekei, a később Mauthausenben elpusztult Robi és Alíz – ritkán jöttek, így a gyerekbarátság inkább a három fiú unokatestvérnél vált szorossá. A harmincas években minden boldognak tűnt, sofőr vitte, hozta őket saját autójukon, Vida bácsi, a lugosi sofőr gyakran ment értük a Bega parti strandra egy-egy szép nap végén. Az idilli évek véget értek, a lugosiak megmaradtak, a kolozsváriak és a brünniek útja a pusztulásba, Auchwitzba és Mauthausenbe vezetett. Senki sem maradt. Zsiga, Erzsi és a gyerekek, mindenki odaveszett. A házat Cecília örökölte, aki ’49-ben eladta azt. A megmaradt berendezést pedig Etelka fiának, a Kolozsvárott korrepetitor Lacinak adta. Végül az ottaniaknak sem volt maradása, A három Grünwald gyerek - Laci és gyerekei, Jolán és lánya Ági, Rózsi férjével Istvánnnal és fiával Gyurival - végül mindenki Izraelbe költözött. Laci fia nagy karriert futott be, a Moszad tábornoka lett, de nem szabadott róla beszélni, hisz minden családban vannak titkok. Ez a hatvanas évek Romániájában kicsit nagyobb volt, mint a többieké, így a tábornok a legendák világában él, minden más: valóság.

Friedmann Etelka már nem volt fiatal, mikor Grünwald Izsóval találkozott és örök hűséget esküdött. Etus a legszebb lugosi lány volt, de nem tudta elkötelezni magát senki mellett.  Sokan csapták neki a szelet, de az igazi csak nem jött el. Testvére, Celus már rég hozzáment Braun Jenőhöz, gyereke is született, ám Etelka nem tudott dönteni. A testvérek összetartottak, ám Zsiga, a legidősebb testvér – aki szintén házasember volt már – szerette volna biztonságban tudni a Friedmann lányokat. Friedmann Lipót, a kiszetói pék és Schlinger Riza gyermekei a huszas években költöztek Lugosra és ott keresték a boldogulásukat. A gyerekek biztos egzisztenciát kaptak. Etus varrónő lett, kis varrodát nyitott, ahova a lugosi úriasszonyok jártak szép ruhát csináltatni. A harmincas évek közepén találkozott Izsóval, az akkor már ötvenkilenc éves özvegy textil-nagykereskedővel és úgy döntött, itt az idő. Izsónak a háború előtt jól ment, biztos életet és stabil jövőt kínált a gyönyörű menyasszonynak. Etust az sem zavarta, hogy Izsó három gyermeket hozott a házasságba, Jolánt, ki majd a háború után Izraelbe vándorol, Rózsit, valamint Laci, aki a Kolozsvári magyar opera korrepetitoraként dolgozott a háború után. Ám a háború itt is pusztulást hozott, a nagykert fel kellett számolni és az összes árut az állomás melletti gyönyörű és hatalmas lakás sarokszobájába kellett zsúfolni. Az angolok az állomást bombázták, ám Etusék házát találták el, így a lakás, az árukészlet, a biztos egzisztencia -- minden odalett. Testvérénél, Celusnál és férjénél kezdtek új életet, a kis gyár melletti villában kaptak szállást. Izsónak jó kézügyessége volt, kaleidoszkópokat és xilofonokat rakott össze, fia, Laci pedig, mikor Kolozsvárról hazajött, felhangolta őket. Etus sógora, Jenő gyárában, a Merkúrban dolgozott, mindaddig, míg volt gyár. Izsó igen hosszú életet élt, 91 éves korában 1967-ben halt meg, Etus 86 évig élt. Izsó mindent látott, a kiegyezés után virágzásban született, a századforduló Magyarországán lett felnőtt, a huszas-harmincas évek Romániájában alapított családot, majd túlélte a háborút, a pusztítást, a román kommunizmust, majd a nélkülözés szocializmusát, gyermekei, unokái és dédunokái lettek – a hosszú huszadik század tanúja volt. Ám 1962-ben, mikor az első modern frizsider a házba került, azt a csodát, hogy jég nélkül is hideg van, már nem értette teljesen. 

Braun Lajos 45 éves volt, amikor az örök szerelemmel találkozott. Az kis nehézséget jelentett, hogy szerelme, Rózsi épp legjobb barátjának volt a felesége. De minden megoldható volt, már akkor is. Lajos a felvidéki Alsónyárasdon született, Braun Simon és Ösztreicher Sarolta harmadik gyermekeként. Falusi zsidók voltak, kis kereskedők, egy olyan alig ezer lelkes településen, hol ők voltak az egyetlen zsidó család. Simon és Sarolta a háború után úgy döntöttek, hogy az ország másik végén, Győrben nyitnak divatüzletet,  mert haladni kellett a korral. Lajos Győrből ’25-ben került fel Pestre, a munka és a mozgalom hozta a fővárosba. Textilesként nagykereskedést nyitott Budapesten, s – mivel hitt az általános választójogban – a szociáldemokrata párt tagja és szervezője lett. Agglegényként nem kellett a politika miatt féltenie a családot, a nagyker pedig elég jól ment ahhoz, hogy anyagi gondjai se legyenek. Visszahúzódó ember volt, nem élt nagyvilági életet, de hitt és tett is eszméiért. 1944-ben őt is bevagonírozták, ám szerencsével elkerülte a halált. Családja – szülei, Simon és Sarolta, testvérei, Júlia, Irma, Janka és Árpád, s Árpád gyermekei, közöttük az 1935-ben már Brünnben született Braun Róbert – Mauthausenben pusztult el. Egyedül Jenő, a Lugoson élő testvér élte túl. Lajos egyedül maradt, nagyon. Ezért is költözött hazatérése után barátjához, és bár később önálló lakást vitt a Bajcsy-Zsilinszky úton, Rózsival tudva-tudatlanul hármasban éltek tovább. ’51-ben immár sokadszorra vitte be az AVH – akkor már egyesült a két párt, neki pedig viszonylag alacsony sorszámú tagkönyve volt –, s addig verték míg lélegzett. A halál oka a papírokban: öngyilkosság, nyitott ablak a hatodikon, szétvert, összeroncsolt test az Andrássy hatvan előtt. Mindent túlélt, két világháborút, a szocdemek üldözését, Holocaustot, családja elvesztését. A kommunizmust nem tudta. Rózsi egyedül temette el.