brbeszél

Akkor a vége ottan: 305, 258, 57 és némi reszli. Vélhetően Tory LibDem kormányzás -- érdekes összetétel. Ami talán a legérdekesebb az egészben, az a tisztán választókerületi rendszer igazságtalansága: a Clegg vezetette LibDemek minden idők legtöbb szavazatával (mármint a részükre leadott legtöbbel) kevesebb helyet értek el, mint négy évvel ezelőtt. Ennek ellenére kingmakerek lehetnek, ehhez vélhetően valamilyen választójogi reformról szóló ajánlatra van szükség. Ennek hosszútávú hatása az lehet, hogy valódi hárompárti alternatíva lesz, ez persze egyik nagynak sem érdeke a mán túl.

Csak barátaimnak tegnapra: hosszú vita azon, hogy Jeff Koons vagy Rembrandt-e a nagyobb festő (konzervatív barátom szerint persze a németalföldi, mert "ő még tudott festeni"). Ma Time-ot olvasva apró adalék: a 100 legbefolyásosabb ember között Steve Jobs-ról Jeff Koons írja a laudációt. Vajon tudott-e Rembrandt ilyet?  

Izgalmas nap Nagy Britaniában: egyelőre az exit pollok vannak, ennek alapján (ez a Guardiané) Con 305, Lab 255, LD 61.

A legfrissebb reggeli adatok alapján:263 Con; 193 Lab; 40 Lib, 39 független. Az esélyek: legvalószínűbb a Cameron-Clegg koalíció, valami esély van egy Labour-Libdem koalícióra is, de Brown nélkül. Még kisebb esély van önálló egy Tory kormányra. Szegény Brown, kevésen múlott tizensok évvel ezelőtt, hogy nem ő lett akkor a Labour jelölt (pontosabban utolsó nap dőlt el, hogy a többség Blair mellett áll), tíz évet várt, utána jött a legsúlyosabb gazdasági válság és Irak, és még így sem szenvedett drámai vereséget.

Reszpekt neki.

Ma olvastam el a Time szokásos éves 100 legbefolyásosabb embere kiadványt. A legizgalmasabb benne -- Bill Clinton szereplése. Aki nem ismerné -- mármint nem Clintont, hanem a kiadványt -- kategóriák vannak: vezetők, művészek, felfedezők és hősök. Clinton - tavalyi emlékeim szerint feleségével együtt, évtized óta a leaderek között volt, az idén viszont átkerült a hősök közé. Asszem ez a legtöbb, amit egy politikus elérhet. A Time számnak minden évben külön érdekessége, hogy ki ír kiről -- Clintonról Bono gyönyörűen Haiti kapcsán. Csupán mellékes persze, de a Time-ban van interjú -- már ha lehet annak nevezni, hogy az olvasók kérdéseire válaszol -- Karl Rowe-al, a Bush-ok, különösen George W. fő stratégiájával (akiról Bush azt mondta a(z első) beiktatása után, hogy "the architect of my victory"). Az egyik kérdés a legnagyobb nehézségre kérdez az életében. A válasz: hogy még egyetemi diplomám sincs... Ennek ellenére elég sokra vitte, vélhetően fog még elnöknek dolgozni.

A stratégák küzdelmének nagyon izgalmas külön története van: Steve Schmidt vs. David Axelrod a McCain-Obama-ban, és persze Axelrod vs. Mark Penn az Obama-Clinton belső meccsben, korábban Schrum vs. Rowe a Kelly-Bush-ban, vagy Greenberg/Penn vs. Rowe a Gore-Bushban, és még korábban Carville vs. Ken Kachigian, akinek segéde az a Mary Matlin volt, aki később Carville felesége lett. Külön izgalmas a kavarógépek története, ilyen Dick Morris, aki mindig ott volt a Clintonok körül, de soha nem vezetett elnökválasztási kampányt, viszont ő találta ki a triangulációt..