brbeszél

Magyar Nemzet feléledt. Nem jött el a kánaán, így kér még a nép. Ma újra Kriszta van terítéken, mérhetetlen leleplezés: együttműködnek a CEU-val, és Kriszta meg ott is szerzett diplomát. [http://www.mno.hu/portal/710147]

Van itt újra minden, Joav Blum és 1500 milliárdos telekom piac, nincs persze könnyű dolguk, eddig az volt a baj, hogy most nevezték ki elnöknek, újabban az, hogy az elmúlt négy év alatt, amíg alelnök volt, mi mindent csinált az intézmény. Nem elég, hogy fideszközeli ügyvédeket és tanácsadókat is alkalmazott - nyilván értettek valamihez, bár azért a Nemzet az ő nevüket nem írja le, csak az összegeket -, de egyetemekkel is együttműködött, olyanokkal, ahol média - és hírközléskutatás is folyik. Piha. Ráadásul Krisztának három diplomája van, nem  könnyű neki olyat találni, ahol nem szerzett egyet. Ráadásul a CEU-n nem is tanult, csak a CEU jogilag különálló Üzleti Iskolájában (Business School), de ez Liszkay úrnak nem  könnyű követni. Az egyszerűbb volna, hogy Krisztát visszahívja, ha már személyesen kérdezné, hogy mire ez a nagy akarás, de ahhoz vélhetően a bátorság hiányzik. 

Amúgy a világ csendes, forint zuhan, Orbán beszél, Magyar Nemzet ír. Máshol nem így megy ez, szegény Brown jól elszólta magát egy kampánytámogatóval és régi jó emberükkel kapcsolatban, hogy "micsida egy bigott spiné" - mikrofon vette - kampány összeomlott. Nálunk egyszerű, hülkyeséget beszélni - offshorelovag, Sólyom nem lesz elnök - élőben is lehet,  nem kell titokban. Kampánynak vége, most az ország van bajban.

Eddig a nyilvános gyalázás - MN, Magyar Fórum, Magyar Hírlap, Hír Tv - jutott osztályrészemül, most hallottam először, hogy megy a dolog a háttérben is. Ma egy ügyfelünk azt kérdezte, hogy igaz-e az, amit ő fideszközeli ismerőseitől hall, hogy mi - mármint a B&P Braun & Partners - rengeteg minisztériumnak dolgozott és még annál is több pénzt juttatott vissza magán és pártzsebekbe egyaránt.

Nu, csak, hogy mindenkinek egyértelmű legyen (hiszen nem állíthatunk minden pletykagyáros és terjesztő mellé egy barátot): cégünk nem dolgozott és nem dolgozik semmilyen minisztériumnak, állami szervnek. Soha. Iglódi Csaba cége, a Netaktív - mely ma már a B&P csoport tagja - régebben, ismeretségünk előtt dolgozott a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak (2007-ben) közbeszerzésen elnyert projektben.

Soha, senkinek nem adtunk pénzt sem oda, sem vissza.

Tudom, nehéz megemészteni, hogy vannak, akik valaha dolgoztak egy kormánynak utána tisztességgel - mellesleg sok munkával - fel tudnak építeni egy ma már több országban működő vállalatot, piaci szereplőknek dolgozva. Ma már elég sokan dolgoznak a B&P-ben ahhoz, hogy ezek a pletykák ne csak nekem fájjanak. Több mint negyven ember dolgozik itt, ezek a pletykák őket gyalázzák, nem csak engem. Ők jönnek be reggel, ők nem adnak pénzt senkinek, és ők sem fogadnak el megbízást minisztériumoktól, viszont dolgoznak sokat azért, hogy az ügyfeleink elégedettek legyenek. 

Közösen fejlesztettünk ki olyan termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket - elsősorban multinacionális cégek - eddig csak Londonban kaptak meg (legyen szó CSR-ről, reputáció menedzsmentről vagy brandingről). Szerencsére mindez - ügyfeleink, projektjeink, kutatásaink, a rólunk szóló és az általunk írt cikkek, tanulmányok - publikusak, elolvashatóak. Ráadásul transzparens cégként minden céges információnk, tulajdonosi körünk, főbb beszállítóink elérhetőek. Második éve adunk ki fenntarthatósági jelentést.

Csak, hogy tudja, az, aki a pletykát elindítja: hazudik. Mindenki, aki terjeszti, neki segít. Akihez meg eljut, kérdezzen bennünket. Ilyen egyszerű.

A választások másnapján nyilván sok mindenről lehetett volna keseregni, gondolkodni, siránkozni vagy örömködni, addig vártam, míg az igazi nagy hír megérkezett: http://index.hu/kultur/media/2010/04/26/a_fidesz-miniszter_volt_cege_bevasarolta_magat_az_rtl-be/

Mindebben persze Fellegi a legkisebb tétel. Az Infocenter pénzügyi forrásainak világa már korábban is érdekes volt, most különösen az. Az index megírta a DEFAP csoport vélelmezhető hátterét. Ezek után talán nem kell nagy tehetség ahhoz, hogy észleljük, itten a Fidesz mögött álló pénzügyi kör (nem Fidesz közeli pénzügyi kör, hanem maga a Fidesz finanszírozói, oligarchái) léptek be tulajdonosi oldalon a legnagyobb kereskedelmi médiumba. A tranzakció hevenyészett számolással kb. 30 milliárd forint lehetett [ne feledjük, hirtelen Stumpf István is tulajdonossá vált e sokmillárdos cégben], érdekes e gazdagság. A politikai következmények beláthatatlanok. E Fidesz cég ma a legnagyobb kereskedelmi médiumok tulajdonosa, valódi médiabirodalom és nem lepne meg, ha a lista bővülne. Hírek szerint eladó az Index, kis ráhatással nyilván megvehető az Origo, eladó a Hírszerző. A Magyar Nemzet és a Hír TV jogilag talán nem, kapcsolati és politikai szálon azonos körhöz tartozik. Mellékszálon persze mindez a rádióspályázatok politikai hátterét is átértékeli ["szegény" szocik megint azt hitték, jó üzletet kötnek -- hát nem]. 

A közjogi kétharmadtól nem kell tartani - mondtam, írtam korábban. Médiában élő és dolgozó emberként mondom: ettől viszont igen. Ez nem a Berlusconi modell, mert ő egy médiabirodalom éléről lett miniszterelnök és nem az államból szerezte meg a médiabirodalom forrásait. Hasonképp nem a Murdoch/Fox modell, ahol egy médiavezér ideológiai elkötelezettsége esik egybe az amerikai republikánus párt politikai céljaival.  

Nem a Jobbiktól, nem a kétharmados többségtől kell félni. Mostantól mindnyájan felelősek vagyunk, mert mi hagytuk, hogy ezt meg lehessen csinálni. Sok eszközünk van, érdemes gondolkodni. Még :)

 Ma többen úgy érezték fordulat jöhet a csendes kampányban: Kövér László elmondta, hogy ebben a ciklusban nemigen lesz érdemi adócsökkentés. Még a nagyszerű Török Gábor is úgy érzi: valami történt és a Fidesz elindulni látszik a hitelességi lejtőn. Szerintem egyelőre aligha. Három nappal a választások előtt az ilyen mondatoknak nincs már jelentősége: ahhoz, hogy egy információmorzsa politikai napirendképző erővé válhasson és utána érdemi változást okozzon a választói/fogyasztói percepcióban (és attitűdben), minimum két-három hétre van szükség. Ugyanakkor fontos, hogy a Fidesz elkezdje visszavenni a választási igéreteket, sőt a maga számára hivatkozási alapot teremthessen arra, hogy "ő már a kampányban is megmondta". Szerintem - egyelőre - ez nem okoz hitelességi deficitet, ha van érdemi hatása a hosszabb távú politikai napirendre, akkor az épp ezzel ellentétes: ködösebbé teszi a politikai szándékokat és élesíti a karaktert -- "mi egyenesen és tisztességgel beszélünk és beszéltünk mindig is." Persze az egész játék, érdemi hatása nincs a politikára (mármint policy értelemben), ott meglehetősen szűk a mozgástér.

Ahol viszont van kampány, ott izgalmasabb dolgok történnek. A két/három nagy párt között érdemi különbség politikában nincsen - nem is ígérnek persze hülyeségeket -, ilyenkor élesedik a karakterek közötti különbség. Ez okozta Clegg sikerét a TV vitában - bár vélhetően ez átmeneti előretörés, meglátjuk elég lesz-e arra, hogy egyik "nagy" pártnak se legyen többsége. Ami érdekesebb személyes politikai branding, az Cameron története. A hiperblairként pár évvel ezelőtt berobbanó Cameron érdekes keveréke a legarisztokratikusabb torizmusnak (Eton, OxBridge, felesége II. Károly király leszármazottja) és a modern médiapolitikusnak (fiatal, dinamikus, jól beszél, felesége marketinges, sokgyerekes urbánus család). Ami viszont személyes hitelességét nagyon növeli az politikusi és személyes élettörténetének egy tragikus metszéspontja: súlyosan sérült gyermeke tavaly, hat évesen halt meg. A Cameron család - mellesleg két további gyerkőccel és egy éppen születendővel - végigcsinált mindent, amit ilyenkor szülők végigcsinálhatnak. Így ma, amikor politikájának középpontjába az egészségügyet helyezi, az másfajta hitelességgel hangzik. Szokták mondani, a választást az dönti el, hogy melyik politikus teszi fel a jó kérdést a választóknak. Jó kérdés az, ami a választók érzéseit fogalmazza meg és amire az a politika/személy a válasz, amit épp ők kínálnak. Cameron kérdése az egészségügyről és szociális kérdésekről szól, Browné a gazdaságról. Májusban kiderül, ki tette fel jól a kérdést.

Mellékszálon: rólam most épp lecsűrödtek csahosék, most Kriszta feleségem van a célkeresztben. Rájöttek, rám már nincs is szükség, hisz feleségem nevében mindkettőnk neve szerepel. Személyes médiatörténeti mélypont - http://www.mno.hu/portal/708476 -: Hír TV/Magyar Nemzet teljes zavarban: a taglalt - és persze hétköznapi ügyvédi megbízások csak sokéves összértékkel lehettek elég nagyok, hogy indokolja a mai nemzet címlapot - vagyis nem Kriszta elnöksége alatt születtek -, node akkor hogy lehet Kriszta ejtőernyős? Senki ne féltse őket: csahizmus megoldja az elétáruló nyelvi nehézségeket. Bayer Zsolt nyelvén: ugye, Szabókám?

 Ismét egy másik szálon folytatva a korábbiakat: miközben (nem) folyik a kampány és nap-nap után a társadalom megosztottságáról, a széthúzó értelmiségről, az igazat (a szó evangélikus értelmében) osztó csahosokról beszélek, fontos eszünkbe idézni, hogy van erős kötés milliónyi szeletében a társadalomnak. A magyar társadalmat ezer és ezer mikró és nagyobb közösség teszi mégiscsak élő szövetté, melynek egyik példája - melyet én személyesen is látok - Nóra lányom rock & roll közössége. E közösség(ek) - és ennek csupán példája a rock & roll, nyilván ugyanez van sportban, kultúrában másutt - tagjai maguk szervezik életüket, élvezik, amit csinálnak. E közösségnek vannak hősei és oktatói, szervezői és védelmezői, akik a Ferencvárosi Művelődési Központban, vasárnap délelőttönként megszervezik versenyeiket - és közben persze hétközben edzenek -, szülők különféle társadalmi csoportokból, mosolyogva, örömmel, ismerkedve és beszélgetve, hétvégi ruhákban, így eltüntetve a társadalmi különbségek szimbolikus jegyeinek egy részét. Ilyen kollegám lányának kosárcsapata a hétvégi versenyekre járól szülőkkel, ilyen Szeni barátom második lakhelyének, Szentantalfának a focicsapata és annak szurkolói tábora, és még ezer és ezer hasonló közösség. Van nevezési- és belépti-díj (mi jól elfelejtettünk fizetni, majd pótoljuk edzésen), viszont nincs állami támogatás (helyesen), vannak érmek és emléklapok, tiszta és lepattant öltözők, ahol a néhány kitartó és tehetséges majd kitűnik és valamelyik világot jelentő deszkára jut Hollywood és a Stúdió-K között valahol, vagy olimpiára netán, és új hőssé válik más kezdők és szüleik számára. Tehát van élet a politika alatt is, ahol épp azok a szabályok és szokások működnek, amelyek egy társadalmat valóban összefűznek és valódi, bár elképzelt közösséggé válnak, épp úgy, ahogy Benedict Anderson [http://www.nationalismproject.org/what/anderson.htm] leírta, s melyet az ő szavaival mindig összefűz "valamely mély, egyenrangú bajtársiasság."  

Épp ez a bajtársiasság hiányzik az értelmiségből és az elitből; épp az, ami - közösségi lényegünket tekintve - összefűzhetne minket, mai magyarokat; megint csak: a hit és meggyőződés a közös múltban, kultúránk értékeiben, merészságünk és vágyunk, hogy kitörjünk saját provincialitásunkból. Közhely, de az elitben Kertész Nobel díja nem a bajtársiasságot erősítette, hanem a szembenállást és kitaszítást élezte (no persze németül nemolvasóknak meg a németből lefordított Kertész interjú adta az igazolást), nem véletlen, hogy jó magyarnak lenni -- Berlinben. Érdekes, hogy épp ez - mármint a legmélyebb bajtársiasság pillanatnyi feltüremkedése - történt most - ha csak a krakkói "királyi" temetés bejelentésének pillanatáig is - Lengyelországban, hogy az - egyébként nagyon megosztó - elnök halála összefűzte Lengyelországot és annak talán a magyaréhoz hasonlóan megosztott értelmiségét, Michniktől Walesa-ig. És ez hiányzik nálunk, és talán bebizonyíthatjuk, hogy nekünk nem Mohács kell, ami egyébként nem old meg semmit, csak kesergést ad az elmúlt dicső múlt felett. 

Csak, hogy eredeti fonalat ne veszítsem, és ha valaki nem látta volna:

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/lehet_mas_a_jegybank.html

Különösen - hogy stílszerű legyek blogom címéhez - ezúttal Bástya elvtás beszél: 

"A lényeg persze abban rejlik, hogy különböző kommunikációs technikákkal – főként a jogállamra történő hivatkozással – „megszelídüljön” a Fidesz, s hagyja posztján az MNB mostani elnökét."

Az előző poszt folytatásaként: megintcsak történeti példát hozva arra, hogy a média - különösen újságok - milyen szerepet játszhatnak egy közösség életében, arra jó példa a New York-i Aufbau [http://www.aufbauonline.com/], ami a háború alatt és azóta is a német-osztrák zsidó emigráció német nyelvű lapja volt, és oldalain őrizte a századfordulós Bécs zsidó hagyományának örökségét [ez az a Bécs, ami akkor a modern európai kultúra  - mindenféle értelemben: a kávéházaktól a zenén át a filozófiáig - fellegvára volt, lsd. még Toulmin és Janik zseniális könyvét erről http://www.amazon.com/Wittgensteins-Vienna-Allan-Janik/dp/1566631327]. Ahogy a szintén fantasztikus Monroe Price könyvében [http://www.facebook.com/pages/Objects-of-Remembrance-by-Monroe-E-Price/153733628858] írja az Aufbau negyvenes évekbéli szerepéről: "The Aufbau was civilized Jewish Europe transplanted to New York. It was a guide to culture and patterns of adjustment. It was a social glue when the world was falling apart." 

Épp ez(ek) a "társadalmi összetartó erő"-k lehetnek egyes médiumok itthon is, egy ma épp elveszett, ám valahol még meglévő kultúra, amit sokféleképp lehet nevezni és talán értékeiben nem áll messze attól, amit két poszttal korábban én is a magam politikai értékeiként megfogalmazni próbáltam. Fontos, hogy ez a kultúra jelenleg nincs jelen, és éppúgy elfedi a jobboldali [Magyar Nemzet, Magyar Hírlap és - sajnos - a Heti Válasz] szorongó médiacsaholás, amennyire a baloldali ördögfestő szorongás [Magyar Narancs, 168 óra]. Tehát új médiumokra és/vagy egyes médiumok megújulására van szükség, ami ezt az elsüllyedt kultúrát képes felszínrehozni, megjeleníteni. Érdekes, hogy a szorongás szó jön elő e jelenlegi fedőkultúra megnevezéseként: a mai magyar elit kultúrát épp ez a fogalom jellemzi a legjobban - talán a mai népi-urbánus ellentét oka is ez -; ez a korántsem szublimált szorongás a kicsinységtől és jelentéktelenségtől és ennek lelepleződésétől mindkét jelenlegi oldalon. És talán nem véletlen, hogy ennek a szorongásnak a megjelenítői a politikában épp azok, akik. (Nem írhatok neveket, mert Hann Bandi megfed :)

Ettől kell, kellene megszabadulni - aminek eszköze a merész újítani akarás és a status quo meghaladásának vágya, a versengeni merés és tudás, a tanulás vágya, alázat az új és ismeretlen, a nálunk jobb iránt - és ezzel persze vissza és értünk Bécsbe, ahol a szorongás gyógyításának nagymestere épp az említett időben alkotott... 

Bár a két forduló között kampány nemigen van - talán csak a XIII. kerületben - valami mégiscsak elindult. És most nem az MSZP szétesésének kezdetéről, valamint a Fideszen belüli - hatalomközelbe érve természetes - helyezkedésekre gondolok, hanem annak apróbb jeleire, hogy talán a sajtóban elkezd elválni egymástól valamelyes ocsú és búza. A Balog interjú közlése és a Bodoky-UP vita az Indexnél (lsd. a facebook kommenteket Hann Bandi kezdeményezésére http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=1613858033&v=wall&story_fbid=102751443101748), valamint az eheti Figyelő két nagyszerű politikai elemző írással [MSZP szétesés, Fellegi Tamás - http://www.fn.hu/hetilap/20100413/csucsra_er_hatterember/] azt mutatja, hogy a politikai változás jelentős haszonnal is járhat. A jelenlegi politikai-ideológiai csapdából [mindegy, hogy aktuálisan népi-urbánus vitának, "mély- és hígmagyar" ellentétnek nevezzük] hosszútávon csak a nyilvánosságban folyó értelmes politikai diskurzus rángathat ki minket, ennek a közösségi média kiváltója lehet, de csak a mainstreamben folytatódhat, hisz a politikai napirend azért még jó ideig ott jön létre. Tehát én nagyon szurkolok Indexnek, Figyelőnek és másoknak, mert ez lehet az igazi változás előjele.

Közben van ahol ezen már túlvannak és valódi kampány folyik, Angliában lezajlott az első TV vita, amit egyértelműen és minden elemző által kimondottan Nick Clegg (LibDem) nyert meg. Persze nem meglepő, fő üzenete a változás volt, és ekként könnyű helyzetben, hisz mindenre, amit Brown és Cameron mondott, azt mondhatta, hogy a "nagy pártokkal" szemben mi bezzeg másként csinálnánk. Brown-t csőbe is húzta, mikor a vita 34. percében maga mellé akarta húzni a Labour parlamenti reform javaslatával ("ezzel a LibDemek is egyetértenek"), amire Clegg csak egyet válaszolhatott: "Egyáltalában nem". Minden esetre érdekes, ahogy a korábban Blair elkötelezett változáshív brit szavazók mozognak, sokáig a az új turbóblair Cameron mellett és most hirtelen - TV vita által megerősítve - Clegg mellé állva már messze nincs senkinek többsége, sőt egyes kutatsokban hárompárti fej-fej mellettivé vált a küzdelem (34% Tory, 33% Labour, 32% LibDem). Persze az angol rendszerben nincs lista, csak választókerület, tehát az országos átlag nagyon szór majd, ha mandátumra fordul, minden esetre kampány szempontból most ott az izgalom, itt a béka és nyugalom, valamint a távolban felvillanó alagútvég - talán.     

Kalandos nap volt a mai. Tegnapi rövidke blogbejegyzésemért kaptam sok hideget nyilvánosan és kevesebb meleget privátban, plusz a Hírszerző gesztusát, hogy délelőttre kitette publicisztikának. Nyilvános szöveg, nem volt kifogásom.

Kissé ellépve a konkrétumoktól és két szempontból, ám távolabbról reagálva kritikusaimra:

Az egyik ki nem mondott vád, hogy azért írtam, amit írtam, mert a Fideszhez dörgölőzni óhajtok. Nem. A Fideszt nem kedvelem azért, amit és ahogyan csinált a múltban (de, normális emberként azt gondolom, övék a "benefit of doubt", hogy hátha jól csinálják majd, és valóban lesz változás [lsd. pl. Török Gábor érdekes blogbejegyzését a kétharmados törvények eltörléséről  http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/14/138_ketharmaddal_a_ketharmad_ellen] és nem vagyok hajlandó falra festeni az ördögöt, majd jól félni tőle.) Saját ízlésem szerint öt éven keresztül nem a politikai értékeim alapján alkotott véleményemet mondtam, hanem a nyilvánosságban értékmentes kommunikációs szakmai elemzését adtam politikai eseményeknek. Ez a blog - ahogyan az első bejegyzések egyikében írtam -, épp arról szól, hogy mostantól nem elemezni fogok, hanem a véleményemet mondani. És épp pont ez volt tegnap a véleményem. Engem a Fidesz nemigen érdekel, engem a nem-fidesz érdekel. Az, hogy azok a politikai értékek - egyebek mellett a fékek és ellensúlyok rendszerébe és a szabad nyilvánosságba, a mindenkit megillető emberi méltóságba, a kisebbségek védelmébe, az állam értéksemlegességébe, a nyugatias progresszióba, az egyenrangú párbeszéd lehetőségébe, a szabályozott, ám lényegét tekintve szabad piaci versenybe, az innováció kultúrájába vetett tántoríthatatlan hit - amiben hiszek, azok lesznek-e, lehetnek-e újra a magyar közpolitika meghatározó gondolatai, hogy ezek politikai képviselői lesznek-e újra a közgondolkodást befolyásoló tényezők Magyarországon. Röviden: hogy gyermekeim számára élhető lesz-e az az ország, melytől én azt kaptam, hogy például mindezt ide most leírhatom. Akik olvasták, emlékeznek talán Hannah Arendt és Gershom Scholem levélváltására az Eichmann Jeruzsálemben kapcsán [http://csakegyablak.hu/pdf/scholem_arendt_level_javitott.pdf], itt Arendtnek sok fontos mondata közül talán a legfontosabb: "De elismerek Önnek valamit ezen túl is; nevezetesen azt, hogy a saját népem által elkövetett rossz cselekedet természetesen több bánatot okoz nekem, mint a más népek által elkövetett méltánytalan cselekedetek." Megváltoztatva a megváltoztatandót, én nem foglalkozom a Fidesszel, nekem a nem-fidesz (értsd.: saját népem) által elkövetett rossz cselekedetek több bánatot okoznak.

A másik inkább álláspont, mint válasz. Tudom, hogy a kritikák - és köszönöm a visszafogott mondandókat, igyekszem tanulni belőlük - egy része persze azt a célt szolgálja, hogy relativizálja mondandómat. Nem kell egyetérteni, de érdemes megtartani a konverzáció egyenrangúságát. Minden és mindenki kritizálható. Ahol nem, az az erőszakos vagy látens elnyomás kulturája. Hogy történeti példát hozzak: ilyen volt a feudalizmus világa, ahol az arisztokráciával, és különösen a királlyal szemben kritikát megfogalmazni nem lehetett. Azonban, hogy ebből kultúra váljék, szükség volt az udvari bohócra, aki kimondhatta és ki is mondta a kritikát, ezzel persze rögtön relativizálva és nevetségessé téve is azt. Kritikusaim egy része - stilárisan - udvari bolonddá akar tenni, aki bolond sérelméből mondja mindazt, amit mond. Nem. Nincsenek sérelmeim, boldog és magabiztos (ám persze nem tévedhetetlen) ember vagyok. Csupán véleményt mondok és megtisztel, ha figyelnek rám. 

Más fontosabb is történt, sokan írták, így csak említem: Miklósi Gábor (és a sokat kritizált Index szerkesztőségének) bátor és persze helyes gesztusa, hogy a tiltás ellenére közölték Balog Zoltán interjúját. Ennek kapcsán is kicsit távolabbra lépve. Akit érdekel, érdemes figyelemmel kísérni, hogy a Time miképp küzd a nyomtatott sajtó nehézségeivel. teszi mindezt úgy, hogy e küzdést - a nyomtatott sajtóban nemigen tettenérhető innovációra és megújításra való törekvést [már-már közösségi média-szerűen] - önreflektíven beemeli a lapba. A múlt heti számban az IPad kapcsán azt a folyamatot, ahogy új, IPad kompatibilis Time készült párhzamosan az IPadot bemutató írással, vagy az eheti számban Alan Brinkley cikkét arról, hogy vajon a Time (és Life, és Fortune, és Sport Illustrated) alapító kiadómogul Henry Luce hogyan küzdene meg a huszonegyedik század lehetőségeivel és kihívásaival. Nagyon izgalmas írás. Nálunk persze az is nagy tett (irónia nélkül írom), hogy Miklósi és az Index be meri és tudja tartani a sajtótörvényt és közöl valamit, amit valaki mondott. 

 Szép közös emlékezés és szánalmas magamutogatás: ez lett Joci/Dávid temetéséből. A szép Jocinak és -ról szólt, sok ember, főként romák, büszkén és emlékezve, saját szavai, majd az ortodox pap szép beszéde - ha szabad ilyet mondani egy temetés kapcsán: jó volt ott lenni.

Majd ami ez után következett: Gyurcsány Ferenc hosszú és magamutogató beszéde, benne a politikai visszatérés ígéretével, kettejük (sic!) közös kimaradásairól a fehér ember felsőbbségtudatával, ahogy halálában magához emeli az elhunyt romát ("aki nagy utat járt be a cigánysortól a köztársaság házáig"), szereptévesztéssel ("eljött a miniszterelnök" - melyik is?), hangelcsuklással, elmorzsolt könnycseppel - jósolhatóan, szánalmasan, mikrofon ragaszkodással, önsajnálattal. És az egyetlen helyénvaló szó - köszönöm - nélkül: az nem része a szótárnak itt. Majd ami ez után következett -- a családtagok, a kormány tagjai, valamint kormányVIP-ek (Kóka, Horn, Hiller volt látható) elvonulása őrök gyűrűjében a sírhoz, a fehér szál virágokkal érkező gyászolók pedig feltartóztatva és elzárva még a koszorúktól is. Kormányőrök akadályozták, hogy a gyászoló romák és nem romák letehessék virágjaikat ("majd háromnegyed óra múlva - mondta a hangosbeszélő), ősz asszonyok és hajlott öregemberek a kordon mögött keresve, hogy ők hogyan tehetnék a sírra a virágot, majd egy "benti" helyzetfelismerése, és pár virág összegyűjtése, leszegett fejjel való eloldalgás: ez az ő saját ünnepük - a mi temetésünk.

Vége.

 Egy nap elteltével, immár higgadtabban lehet értékelni mi történt Magyarországon. Az eredmény több szempontból is jobb a vártnál: a Fidesz és a Jobbik a vártnál rosszabbul szerepelt (ami a végeredmény - 2/3-ad - tekintetében nem jelent változást), ami egyértelmű üzenet a választóktól - főként a Fidesznek. És ők érteni is látszanak - Orbán azt teszi, amit egy választást megnyert párt vezetőjének tennie kell -- kimondatlanul vesz vissza a stílusból, hangerőből és az ígérettartalomból. Az MSZP pont olyan hülyén viselkedik, mint azt megszoktuk. Mérhetetlenül átlátszó stratégiával tettek "gesztust" az LMP-nek, amit csak elutasítani lehetett, ráadásul úgy és ott kértek viszonzást, amit az LMP saját márkájának sérülése nélkül - mégha értelmes lett volna - nem tudott megtenni. Nem is tette persze, MSZP fő saját levében, miközben idő előtt kibukott a Gyurcsány vs. mindenki más ellentét is. Az LMP jobban szerepelt a(z -általam -) vártnál: ez azt üzeni, hogy a választók egy - egyelőre persze kicsiny - része (és nem csupán Budapesten) egyaránt van kiábrándulva az MSZP-ből és a Fideszből, vagyis érti/érzi, hogy Gyurcsány és Orbán (politikai) fogságában egyaránt rossz lenni. Ez valódi esély lehet: vagy az LMP-nek (lsd. előző bejegyzés) vagy akár egy új formáció számára -- majd. 

Közben Angliában is beindult a kampány: Cameron továbbra is 7-8%-al vezet Brown előtt, de a kormányalakításhoz szükséges többség egyelőre nincs meg: mindkét párt nyilvánosságra hozta hitvallását (a politikai program emészthető változata), érdemes megnézni a Guardian bemutatását és elemzését  http://www.guardian.co.uk/politics/interactive/2010/apr/12/labour-manifesto-2010-policy-guide (ilyen egy újság ugyebár..). Az elemzések szerint a Labour-é nem elég kemény és határozott, a Tory pedig félfordulatot hajt végre és a - Brownból kiábrándult - baloldali választókat igyekszik megszólítani, ráadásul úgy, hogy Kennedy-t (nem az a kérdés, hogy az állam mit tesz érted, hanem, hogy Te mit teszel az államért) és az amerikai alkotmányt (We the people) idézi. Sajnos, mint általában az ottani kampány sokkal érdekesebb. Kár, hogy nem a mi életünkről szól. 

Előrejelzés fronton nem állok rosszul: Fidesz 2/3-ad valószínűleg meglesz (ahogy most kinéz 57-ből 55-56 hozható nekik), MSZP kicsit megverte a Jobbikot, MDF 3% alatt maradt, viszont az LMP-t benéztem és ők majd' kétszer annyit teljesítettek, mint amit én bennük láttam. 

Sokan sokféleképp elemzik most a helyzetet. Ami szerintem a magyar politikai élet legnagyobb kérdése, az nem az, hogy mi lesz a Fidesz 2/3-al. A legfontosabb kérdés az, hogy az LMP milyen stratégiát választ az elkövetkező négy évre. Egyik lehetősége, hogy megmarad annak, aminek ma sokak számára látszik - kis, alternatív ökopárt, kissé zavaros tartalmú programmal, szerethető alternatív bázisdemokrációval és lelkesültséggel - folyamatosan tükröt tartva a nagy pártok számára, hogy "így is lehet". Vagy a felhatalmazással élve célja az lesz, hogy a Fidesz váltópártjává válik - így e helyről akár az MSZP-t is leváltva (de legfőképp Gyurcsány elől elvéve a levegőt) - ehhez professzionalizálódásra, világos értékválasztásokra - ha tetszik ideológiai átalakulásra -, sok szempontú - emberek, háttér, értékek és érdekek - mainstreamesedésre van szükség. Míg az első a vonzóbb, a második a komolyabb feladat. Most vélhetően nem ezzel foglalkoznak, de ahogy az angol mondja: "you never have a second chance to make a first impression." Az első benyomást a választók most szerzik.    

 Csak, hogy számon lehessen kérni, ímhol az általam - kockás papíron és a véleménykutatási adatokból - számított eredmény. Nem látom a háttéradatokat (másodlagos pártpreferencia, elutasítás mértéke), a legeslegutolsó felméréseket, és persze nem látok választókerületi adatokat, ami a kétesélyes választókerületekben jó előrejelzést adhat. De sebaj, azért megpróbálom, aztán holnap este az első részét, két hét múlva a végső számokat megismerve lehet ellenőrizni, hogy igazam volt-e. Bár nem jós vagyok, hanem stratéga, játéknak ez se rossz. Megjegyzem, 2006-ban - hasonképp távolról - tévedtem, akkor Fidesz győzelmet gondoltam és azt, hogy az SZDSZ nem kerül be.

Tehát szerintem: Fidesz: 270; MSZP: 61; Jobbik: 55. 

Ebből az kiderül, hogy a Fidesznek meglesz a 2/3-ad, az MSZP szorosan, de a második legnagyobb párt marad, szerintem az LMP nem jut be (sztem: 3.9-4.2% között fog elérni); MDF 3% alatt. Vélelmezem, hogy az MSZP nem nyer egyetlen egyéni körzetet sem (talán egyet, BP XIII. ker.).

Ahogy a látásában kihívást elszenvedő mondaná: majd meglátjuk.

 Nem tévedtem sokat: http://www.mno.hu/portal/706112?searchtext=asztalfiók

Van benne minden, ami kell, Joav Blum (Moszad), 1500 milliárd, és a nagy leleplezés: a feleségem neve Braun-Rozgonyi Krisztina: na ez aztán az összeférhetetlenség. Szabó Feladatteljesítő Eszter (ahogy Pilhál Gy. mondaná) megdöntötte az egy cikkre jutó összefüggések nélküli névleírás világrekordját. Sorolom: Joav Blum, Tóth Kamilla, Csillag István, Braun-Rozgonyi Krisztina, szerénységem, Bajnai Gordon, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és a végére még Simor Andrást is sikerült beszuszakolni. Kis híján elsőrangú társaság -- nincs mit szégyenkezni.

Nemzetközi világban semmi izgalom, Hévíz békés, kampány vége, MN lelke forrong. Itt tartunk ma.

 Most, hogy kiírták Nagy Britaniában a választásokat, érdekes, hogy mi lesz és persze nem lehet nem keresni a párhuzamokat Magyarországgal. Két hónapja még 20% ponttal vezettek a Tory-k, unalmas és lefutott választás nézett ki (emlékeztet vmire vagy nem?). Aztán a tory-k nem mondtak semmit, Cameron unalmas volt és szürke, Brown meg mondott, jókat lépett válságkezelés ügyben, ráadásul érdekes (bár leszavazott) javaslatokat tett Európában is, tud kormányozni, hatékonyan kezelte a képviselői költségtérítés botrányt --és lám, ma hibahatáron belüli a különbség. Libdemek tartják 20% körüli harmadik helyüket, ők - és nem a brit nácik - lesznek a mérleg nyelve, Nick Clegg már nem határolódik el a Labour-ral kötendő koalíciótól, sőt párttársai majdhogynem kizárják a Tory-Libdem koalíciót. Szóval lehet másképp is.

És mi van itt? Itt Orbán van, meg Gyurcsány, kicsit Vona, szegény Mesterházy, kétharmad és a nácik, csahosok és feladatvégrehajtók. A Magyar Nemzetnél újabb hatalmas leleplezés készül szerény személyem tárgykörében. A legendás Szabó Eszter/Szabó Anna testvérpár - ők rántották le kissé megkésve a leplet MNB-s alkalmazásomról is -, most cégem és a hírközlési piac nyomába eredtek. Cikk készül Csurka István nyomán, szerénységem a sri lankai dzsungelharcos és moszad ügynök ezúttal a hírközlést hálózza be; feladatot teljesítek mondta pár hete a telefonba Anna, majd zavarában Pilhál Györgyöt hívta segítségül. 

Írjam meg?

 Távol a világ zajától, még újságot se nagyon, csak külföldit, hogy legyen perspektíva. Érdemes elolvasni az eheti Time-ot, benne értékelés Obama egészségügyi reformjáról. Alcím: "promise delivered + Yes, in fact he can, Obama's win led to the most significant social reform in decades." Klein - a szerző - sem nem Obama fan, sem nem nagy demokrata, de pontosan érti, mit jelent a politika és a kommunikáció. Obama elnöksége hetekkel ezelőtt romokban volt, mindenki Carterhez - aki nagy reményt hozott és mindennel kudarcot vallott, mert semmit sem tudott megcsinálni - hasonlította: aztán a demoraták - sajátjai - megszavazták a reformot, mert egy éve szinte mással sem foglalkozott, csak, hogy meggyőzze őket. A republikánusok nem, pedig a terv alapja a Chafee-Dole javaslat volt, amit Mitt Romney Massachusetts-i kormányzó tett elnökjelölti programjának központi elemévé. Ilyen egyszerű, republikánusnak lenni most rossz, Obama ezután váratlanul elutazott Kabulba, újra vezeti Amerikát. Tanulság: nem elég össze-vissza beszélni, meg is kell csinálni dolgokat. Ha azt mondjuk, változást akarunk, akkor ahhoz változás is kell legyen.  

Mellékszálon: Bukarestben megkeresett egy román szenátorjelölt, hogy csinálnám-e a kampányát. Cosmin barátommal, ottani társunkkal mentem, a jelölt érdekes volt, elkötelezett, tisztának látszó és határozott. Ám a beszélgetésből kiderült, hogy legnagyobb hőse Iliescu és az ő támogatásával tervezi elérni, amit akar. Célja, hogy Romániát újra közelebb hozza Oroszországhoz energia-fronton és revitalizálja a Geoana után irányt vesztett román szocialistákat. Miután elváltunk, Cosmint kérdeztem, mit gondol. Természetesen és egyértelműen azt mondta: mi Iliescu Romániájáért nem dolgozunk, hisz, amit szakmailag csinálunk itt -- branding, CSR, reputáció management -- az épp a nyugatias és szabad Romániát építi; ez pedig a rendszerváltás előtti Románia, ráadásul ami Oroszországtól függ(ene). Fontos mondatok: lehet belőle tanulni, talán ezért tart Románia sok tekintetben előttünk (miközben sokkal távolabbról indult). És ahogy mondtam: a román értelmiség jelentős része - ahogy Cosmin mondja - biztos ítélettel tartja távol magát ettől a világtól és szállt ki a baloldali pártpolitikából akkor, amikor látta, hogy ott nincs sok remény a változásra.   

 Sms-re ébredtem: öngyilkos lett Daróczi Dávid. Nagyon messziről indult, önerejéből jutott oda, ahova jutott, sokáig nagyon szeretetre méltó fiú volt. Nem tudott megküzdeni a démonokkal. A démonok persze tőlünk (is) vannak, akik a virtuális gettót építjük - kívülről, belülről. Minden cigányozó mondat, minden sanda gondolat ezt a gettót építi, és eggyel több démont kreál azok számára, akiknek amúgy is kell démonokkal küzdeni. 

Józsi/Dávid: respect.

Este vacsoráztam Cocosatul-nál (a Púposhoz: http://www.lacocosatu.ro/; ) a világ legjobb mitite (román fasírt háromféle húsból, kis szódabikarbonával, csomborral) helye (Banaesa repülőtér mellett, ajánlom mindenkinek, elég a nevet mondani, bármelyik taxis ismeri), az emberek beszélgetnek, felszabadultak, nincs egymásba és befelé fordulás, pincér tud angolul és kedves, bár kimért bor a teraszon már nincs, de megoldja. Ez van, bármit is gondolnak sokan, Románia már most előttünk jár, nyugodtabb, boldogabb emberek, gazdaság rendben többé-kevésbé, jegybankelnök több mint tíz éve ugyanaz. Román társunk (www.cosminalexandru.ro) azt mondja, hogy itt a szocik, négy év kormányzás után teljesen kiírták magukat az elitből, komoly értelmiségi nem áll szóba velük, cikik. Pedig itt is van Nagyrománia párt és Basescu, miközben persze az eltérű világnézetű és gondolkodású emberek szóba állnak egymással, Cosmin politikai nézeteiről még soha nem beszéltünk, ahogyan munkatársainkat (akik között van elkötelezett ortodox és laza blogolós posztmodern) sem érdekli, hogy ki hova szavaz.

A fontos ebből az, hogy nyomorúságunkat magunk okozzuk magunknak, és persze tíz év múlva sokan fognak anyázni, hogy a világ igazságtalan, mert Románia hogy lehagyott minket, de - ahogy G.W.Bush mondaná: ne tévedjünk - magunk okozzuk magunknak, itt és most. Tehát érdemes kinek-kinek kicsit túlnézni a hátsón, amiben lakik, és a szemhatárt legalább a Cocosatul-ig emelni, érdekes lesz: ez az az ország, amiben kormánypárt az RMDSZ. Ez különösen most fontos, amikor fidesznyikek özönölnek, hogy teljesítsék elvárásokat, lőni mindenre és mindenkire. A gondolkodás luxus.

Épp most olvastam Kuncze bejelentését, hogy az MSZP-re fog szavazni: szánalmas. Persze sose volt más, bon mot bajnok, aki bon mot párttá züllesztette az SZDSZ-t.   

Csurkának üzenem: nem Nagyváradról származik a családom, hanem Temesvárról és Lugosról, de azt ő már nem ismeri, mert az már a Bánság.