brbeszél

Elolvastam a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot. Kérem őrizzük meg a józanságunkat itten annak ellenére, hogy mellényes ember politikai vihart kavar, szocik egymással iszapbírkóznak ész és értelem nélkül, kinn dúl a vihar, és a monetáris tanács is mondjon le. Ennek - mármint a nyilatkozatnak - egyszerűen semmi értelme. Sem politikai, sem kommunikációs, sem a hétköznapi racionalitás értelmében.

Kommunikációs értelemben - miközben Török Gábor értelmezése akár igaz is lehet(ne) [http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/05/15/171_mi_az_a_ner] - azért nincs értelme, mert ellenkezik a befogadók fejében lévő várakozásokkal és előítéletekkel. A választó nem együttműködési rendszer építésére, hanem kánaán-elhozatalra adott megbízást; nem változást vár az elmúlt hatvanhat év után, hanem folytonosságot; nem szakítást a múlttal szimbolikusan, hanem szakítást a dilettáns és korrupt szocialista kormányzással nagyonis valóságosan. Ez tehát szakmailag amatőr, sokáig nem is fog élni, ráadásul az együttműködés túl általános és hétköznapi szó, könnyen érthető, ám nem fér bele, hogy amúgy normális és semmi rosszat el nem követett embereket is el kell távolítani közpozíciókból. A kommunikációs keret valami olyasmi kell legyen, ami egyezik a célcsoport (jelen esetben azemberek) hétköznapi előítéletével és segít nekik helyesen értelmezni a történéseket.  Együttműködés és forradalom, zavaros évek, most majd kánaán? Ez bizony nem sokat segít az értelmezésben.

Politikailag azért, mert semmi mozgósító, semmilyen vágyott és semmilyen az "én" személyes életemre hatással lévő nincs benne. "Én" nem együttműködni akarok - ez technika valaminek az elérésére - én jólétet, gyarapodást, nyugalmat szeretnék -, ezt nem tudom közvetlenül összekötni vagy származtatni az együttműködés rendszerével/ből. A "polgár" jó volt, mert egy azonosítatlan vágyat fogalmazott meg; a konzultáció olyan szó, amit a Blikk olvasók nem ismernek. A mögöttes forradalom ugyanezért aggályos: spirituálisan értem, OV-t az egekbe emeli, mint forradalmárt - közvetlenül Lenin, Castro, Chavez mellé, ui. a jobboldalon nem szeretik a forradalmakat -, ám a forradalmat konszolidáció követ, és akkor visszatértünk a rajtvonalhoz (node hol a kánaán?). Az együttműködés politikai stílus, nem tartalom: nincsenek benne értékek (kimondva vagy kimondatlanul, lsd. polgár), nem köthető hozzá értéktartalmú jövőkép. Ráadásul azonnal ellentmond magának: no azért nem mindenkivel működünk egyet, azt mi mondjuk meg ki az oligarcha, az offshorista, a rendes ember, meg a szakértő. Kaja Imbrahim rendes magyar ember, itthon adózik és egy született együttműködő.

Hétköznapi racionalitás alapján ez az egész forradalom, meg új rendszer maszlag: a "zavaros húsz évnek" a Fidesz is része volt, négy évig kormányon, 16 évig ellenzékben, ám jelentős befolyással és aktivitással: most felfedezni, hogy zavaros volt és forradalomra van szükség, az bizony olyan, mint volt pártelnökként és miniszterelnökként kárhoztatni pártbelijeimet, akik "locsogó vénasszonyok" és sokaknak erős "informális befolyása van". Ráadásul abban, ami történt semmi forradalmi nincs, a hétköznapi demokrácia és a vállalhatatlan szocialista kormányzás segítette nagy győzelemhez a fideszt.

E politikai nyilatkozat és a volt miniszterelnök múltelemző pamfletje azonos gyökerű: két nárcisztikus ember lelkének kitüremkedése, a különbség stiláris. No meg politikai: az egyik eltűnőfélben a politikai süllyesztőben (vagy - ahogy Marx írja a Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikájában - számára "a történelem először tragédiaként, majd komédiaként ismétli meg önmagát"), a másik viszont épp most készül kormányt alakítani. Nem lesz könnyű. Se nekik, se nekünk.  

Tegnap előtt - tudom lassú vagyok, de volt helyiérdekű, amiről írjak - Obama elnök végre megnevezte jelöltjét a megüresedő legfelsőbb bírósági helyre. Mindez persze sokkal érdekesebb, mint első pillantásra hangzik, ahogy általában minden, ami politika - máshol.

A jelölt és az előd külön-külön és együtt is izgalmas. A jelölt: Elena Kagan, a legfiatalabb legfelsőbb bíra lenne (a legfelsőbb bíróság persze nem legfelsőbb bíróság, hanem alkotmánybíróság, ráadásul precedensjogi környezetben, a tagok élethossziglan szolgálnak), 50 éves, vagyis vélhetően lenne/lesz még 30-40 jó éve -- nem könnyű innen elképzelni, hogy ilyen is van. Tehát nem egy, hanem akár 10 elnöki cikluson átívelő kinevezés.

Az izgalom persze az, hogy nő, fiatal és nincs bírói gyakorlata, bár volt asszisztens a legendás Thurgod Marshall alatt; amúgy Bill Clinton tanácsadója, és Obama chicagoi tanárkollegája, nem utolsósorban a Harvard jogi egyetemének dékánja. Minthogy - még a clintoni időkből - jól ismeri a szenátusi munkát, vélhetően megszerzi a támogatást a kinevezéshez, ezzel újabb liberálissal bővül a Bíróság, bár ezzel az arányok nem változnak, marad 5:4 a republikánusok javára.

Akit Kagan vált: John Paul Stevens a Legfelsőbb Bíróság legrégebben szolgáló tagja, alig kilencven éves, és még Ford elnök nevezte ki. Ami vele kapcsolatban érdekes, hogy noha republikánus elnök kinevezettje, mindig is a liberális szárnyhoz tartozott. Ez persze nem akadályozta Ford volt elnököt abban, hogy 2005-ben mint nagyszerű, a hazáját kiválóan szolgáló bíróként dicsérje Stevenst. Ez már tényleg sok.

Kagan Obama második jelölése, az első Sonia Sotomayor volt, aki szintén nő is spanyol ajkú, elsőrangú bíró. Ö pedig David Sautert váltotta, aki - ha jól emlékszem 65 éves csupán - és akként mondott le Obama megválasztása után - ismét: élethosszig tartó kinevezésről van szó, ami a legnagyobb és legtekintélyesebb pozíciók egyike az Államokban -, hogy ő soha nem szerette a munkával járó kötöttségeket és most, hogy demokrata elnök van, örömmel adja át a helyét, ő visszavonul és vidéki házában él majd, és újra a természetet járja.

Ilyen is van -- ott.   

Derrida Grammatológiájában hosszasan ír a grafémákról, vagyis a szöveg mint írásjel és a jel mint nyelv összefüggéseiről. Így most akkor nyelvet (Wittgenstein szavával nyelvjátékot) váltok, tehát blog vitatkozik MN-el, hogy a párt és oldalsemleges csahizmus  mit is jelent.

Még persze tovább is mehetek, és visszafelé is alkalmazom e nyelvet - vagyis az "1984" Times átíró munkásaiként élhetek, de ezt azért kihagyom. Minden esetre azért az érdekes felismerés a blog világának poszt-modernségéről, hogy - szemben a hagyományos médiumokkal, ahol ami kinyomtattatott, elhangzott az nem megváltoztatható, a blog - ha akarjuk - lehet olyan reflektív műfaj, ahol a szövegek akár visszafelé is megváltoztathatóak és ezáltal új blog szöveg kontextus hozható létre. Ez izgalmas lehetőségeket teremt(het) sokaknak :).

Blogom felfedezve. Magyar Hírlap, Magyar Nemzet egyenhangon beszámol, kicsit bár szelektív olvasmányélményeikről e blog kapcsán. Már írtam korábban, örülök, ha figyelnek rám :)

Ha már olvasgatnak, akkor persze remélem olvassák a többi bejegyzést is, az angliai választásról -- mellesleg mindenkinek ajánlom figyelmébe Brown lemondó beszédét, államférfihez méltó, hibátlan és tökéletes [http://www.guardian.co.uk/politics/2010/may/11/gordon-brown-quick-dignified-exit] --, ellenfeleikről, Gyurcsányról írtakat - hogy a tények kicsit azért zavarják meg éleslátásukat -, nomeg néhány kultúrtörténeti adalékról, csak ha már műveltségemet fitogtatatom :), jól esne.

Mellesleg tényleg nem lesznek könnyű helyzetben és nagyon kiváncsian figyelem, hogy fognak megküzdeni a "csahizmus" [csak azért az idézőjel, mert szóalkotásomat idézték, ezzel a köznyelv részévé tették] nehézségeivel. Ahogy egyszer egy szocialista holduvari csahos, aki épp valami jeles pozíciót törtött be mondta volt, mikor azt kérdeztem, hogy "És Te mit gondolsz erről a kérdésről? Válasza: Még nem tudom, mit gondolok, mert nem tudom, mihez kell igazodni." Ebből is látszik, a csahizmus (is) pártfüggetlen :)

Épp újraolvasom Benedict Anderson remek művét az Imagined Communities-t a modern nacionalizmus születéséről, ebben hosszan ír az "elképzelt közösségek" kulturális mozgatóiról, azokról a kulturantropológiai jelenségekről, melyek - hagyományok, rítusok, történetek, emlékek - életben tartják és működtetik ezen elképzelt közösségeket. A "csahizmus" e jelenségek közül az egyik és a modern nyilvánosság szerkezete okán viszonylag erős, hisz a média épp az elképzelt tagokat tudja összefűzni. Ami itt az igazi kérdés, hogy azonos-e a magyar nemzet mint közösség azzal, amit a csahosok működtetni igyekeznek és amit Orbán "a haza nem lehet ellenzékben" szófordulattal írt le. 

Tudom, hogy szerénytelen és illetlen: de én nem vagyok ellenzékben viszont haza és egy tagja a magyar nemzet közösségének nagyon is vagyok. Ismét csak: Gordon Brown lemondása --  "I loved the job for its potential to make this country I love fairer, more tolerant, more green, more democratic, more prosperous and more just – truly a greater Britain."

Ott, így.

Még egy utolsó visszatérés a Time 100 legbefolyásosabbjához [http://www.time.com/time/specials/packages/article/0,28804,1984685_1984864,00.html]. Ha másért nem, azért mindenképp érdemes olvasgatni, hogy hol a helyünk a világban. És ez nem csupán a személyeket jelenti -- persze nincs köztük magyar, európai se sok, és nem is csupán azokat, akik írnak róluk (így már kétszáz a befolyásos), hanem a problémákat, azok megoldásait, a hőssé válás kritériumait, a politikán túli vezetési képességet, az értékeket. És itt van az igazi szembesülés. Ott globális katasztrófák kezelése, emberi nagyság, vízió és elkötelezettség, évtizedes kiemelkedő [üzleti, sport, tudományos] teljesítmény, felfedezés vagy globálisan érvényes tudás, sorolhatnám. Nem az a baj, hogy mi vagy a mieink közel sem kerülünk ehhez, hanem, hogy a szemhatár beszűkül, a politika a horizont és a teljesítményvárakozás.  

Itt a politika (párt, főember, csahosok) határoz meg, hogy lehetsz-e vezető vagy hős, vagy művész vagy gondolkodó, "valaki kijelöl és megjelöl", teljesítménytől, gondolattól, vágytól és reménytől nagyobbrészt függetlenül. Most váltás van, jönnek új hősök és vezetők, régiek mennek a levesbe.

Évekkel ezelőtt egy Superbrands gálán Németországban Wiszkidenszky András barátommal azon gondolkoztunk, miközben Beckenbauer személyes superbrandet néztük és hallgattuk, hogy lehetne-e magyar superbrand, olyan, aki mindenki számára - mint a "császár" - megkérdőjelezhetetlen hős. Nem volt hosszú a lista, kommenteket várok szívesen, ki lehetne az, itten, akinek a Time listáján volna a helye.