brbeszél

 Ma többen úgy érezték fordulat jöhet a csendes kampányban: Kövér László elmondta, hogy ebben a ciklusban nemigen lesz érdemi adócsökkentés. Még a nagyszerű Török Gábor is úgy érzi: valami történt és a Fidesz elindulni látszik a hitelességi lejtőn. Szerintem egyelőre aligha. Három nappal a választások előtt az ilyen mondatoknak nincs már jelentősége: ahhoz, hogy egy információmorzsa politikai napirendképző erővé válhasson és utána érdemi változást okozzon a választói/fogyasztói percepcióban (és attitűdben), minimum két-három hétre van szükség. Ugyanakkor fontos, hogy a Fidesz elkezdje visszavenni a választási igéreteket, sőt a maga számára hivatkozási alapot teremthessen arra, hogy "ő már a kampányban is megmondta". Szerintem - egyelőre - ez nem okoz hitelességi deficitet, ha van érdemi hatása a hosszabb távú politikai napirendre, akkor az épp ezzel ellentétes: ködösebbé teszi a politikai szándékokat és élesíti a karaktert -- "mi egyenesen és tisztességgel beszélünk és beszéltünk mindig is." Persze az egész játék, érdemi hatása nincs a politikára (mármint policy értelemben), ott meglehetősen szűk a mozgástér.

Ahol viszont van kampány, ott izgalmasabb dolgok történnek. A két/három nagy párt között érdemi különbség politikában nincsen - nem is ígérnek persze hülyeségeket -, ilyenkor élesedik a karakterek közötti különbség. Ez okozta Clegg sikerét a TV vitában - bár vélhetően ez átmeneti előretörés, meglátjuk elég lesz-e arra, hogy egyik "nagy" pártnak se legyen többsége. Ami érdekesebb személyes politikai branding, az Cameron története. A hiperblairként pár évvel ezelőtt berobbanó Cameron érdekes keveréke a legarisztokratikusabb torizmusnak (Eton, OxBridge, felesége II. Károly király leszármazottja) és a modern médiapolitikusnak (fiatal, dinamikus, jól beszél, felesége marketinges, sokgyerekes urbánus család). Ami viszont személyes hitelességét nagyon növeli az politikusi és személyes élettörténetének egy tragikus metszéspontja: súlyosan sérült gyermeke tavaly, hat évesen halt meg. A Cameron család - mellesleg két további gyerkőccel és egy éppen születendővel - végigcsinált mindent, amit ilyenkor szülők végigcsinálhatnak. Így ma, amikor politikájának középpontjába az egészségügyet helyezi, az másfajta hitelességgel hangzik. Szokták mondani, a választást az dönti el, hogy melyik politikus teszi fel a jó kérdést a választóknak. Jó kérdés az, ami a választók érzéseit fogalmazza meg és amire az a politika/személy a válasz, amit épp ők kínálnak. Cameron kérdése az egészségügyről és szociális kérdésekről szól, Browné a gazdaságról. Májusban kiderül, ki tette fel jól a kérdést.

Mellékszálon: rólam most épp lecsűrödtek csahosék, most Kriszta feleségem van a célkeresztben. Rájöttek, rám már nincs is szükség, hisz feleségem nevében mindkettőnk neve szerepel. Személyes médiatörténeti mélypont - http://www.mno.hu/portal/708476 -: Hír TV/Magyar Nemzet teljes zavarban: a taglalt - és persze hétköznapi ügyvédi megbízások csak sokéves összértékkel lehettek elég nagyok, hogy indokolja a mai nemzet címlapot - vagyis nem Kriszta elnöksége alatt születtek -, node akkor hogy lehet Kriszta ejtőernyős? Senki ne féltse őket: csahizmus megoldja az elétáruló nyelvi nehézségeket. Bayer Zsolt nyelvén: ugye, Szabókám?

 Ismét egy másik szálon folytatva a korábbiakat: miközben (nem) folyik a kampány és nap-nap után a társadalom megosztottságáról, a széthúzó értelmiségről, az igazat (a szó evangélikus értelmében) osztó csahosokról beszélek, fontos eszünkbe idézni, hogy van erős kötés milliónyi szeletében a társadalomnak. A magyar társadalmat ezer és ezer mikró és nagyobb közösség teszi mégiscsak élő szövetté, melynek egyik példája - melyet én személyesen is látok - Nóra lányom rock & roll közössége. E közösség(ek) - és ennek csupán példája a rock & roll, nyilván ugyanez van sportban, kultúrában másutt - tagjai maguk szervezik életüket, élvezik, amit csinálnak. E közösségnek vannak hősei és oktatói, szervezői és védelmezői, akik a Ferencvárosi Művelődési Központban, vasárnap délelőttönként megszervezik versenyeiket - és közben persze hétközben edzenek -, szülők különféle társadalmi csoportokból, mosolyogva, örömmel, ismerkedve és beszélgetve, hétvégi ruhákban, így eltüntetve a társadalmi különbségek szimbolikus jegyeinek egy részét. Ilyen kollegám lányának kosárcsapata a hétvégi versenyekre járól szülőkkel, ilyen Szeni barátom második lakhelyének, Szentantalfának a focicsapata és annak szurkolói tábora, és még ezer és ezer hasonló közösség. Van nevezési- és belépti-díj (mi jól elfelejtettünk fizetni, majd pótoljuk edzésen), viszont nincs állami támogatás (helyesen), vannak érmek és emléklapok, tiszta és lepattant öltözők, ahol a néhány kitartó és tehetséges majd kitűnik és valamelyik világot jelentő deszkára jut Hollywood és a Stúdió-K között valahol, vagy olimpiára netán, és új hőssé válik más kezdők és szüleik számára. Tehát van élet a politika alatt is, ahol épp azok a szabályok és szokások működnek, amelyek egy társadalmat valóban összefűznek és valódi, bár elképzelt közösséggé válnak, épp úgy, ahogy Benedict Anderson [http://www.nationalismproject.org/what/anderson.htm] leírta, s melyet az ő szavaival mindig összefűz "valamely mély, egyenrangú bajtársiasság."  

Épp ez a bajtársiasság hiányzik az értelmiségből és az elitből; épp az, ami - közösségi lényegünket tekintve - összefűzhetne minket, mai magyarokat; megint csak: a hit és meggyőződés a közös múltban, kultúránk értékeiben, merészságünk és vágyunk, hogy kitörjünk saját provincialitásunkból. Közhely, de az elitben Kertész Nobel díja nem a bajtársiasságot erősítette, hanem a szembenállást és kitaszítást élezte (no persze németül nemolvasóknak meg a németből lefordított Kertész interjú adta az igazolást), nem véletlen, hogy jó magyarnak lenni -- Berlinben. Érdekes, hogy épp ez - mármint a legmélyebb bajtársiasság pillanatnyi feltüremkedése - történt most - ha csak a krakkói "királyi" temetés bejelentésének pillanatáig is - Lengyelországban, hogy az - egyébként nagyon megosztó - elnök halála összefűzte Lengyelországot és annak talán a magyaréhoz hasonlóan megosztott értelmiségét, Michniktől Walesa-ig. És ez hiányzik nálunk, és talán bebizonyíthatjuk, hogy nekünk nem Mohács kell, ami egyébként nem old meg semmit, csak kesergést ad az elmúlt dicső múlt felett. 

Csak, hogy eredeti fonalat ne veszítsem, és ha valaki nem látta volna:

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/lehet_mas_a_jegybank.html

Különösen - hogy stílszerű legyek blogom címéhez - ezúttal Bástya elvtás beszél: 

"A lényeg persze abban rejlik, hogy különböző kommunikációs technikákkal – főként a jogállamra történő hivatkozással – „megszelídüljön” a Fidesz, s hagyja posztján az MNB mostani elnökét."

Az előző poszt folytatásaként: megintcsak történeti példát hozva arra, hogy a média - különösen újságok - milyen szerepet játszhatnak egy közösség életében, arra jó példa a New York-i Aufbau [http://www.aufbauonline.com/], ami a háború alatt és azóta is a német-osztrák zsidó emigráció német nyelvű lapja volt, és oldalain őrizte a századfordulós Bécs zsidó hagyományának örökségét [ez az a Bécs, ami akkor a modern európai kultúra  - mindenféle értelemben: a kávéházaktól a zenén át a filozófiáig - fellegvára volt, lsd. még Toulmin és Janik zseniális könyvét erről http://www.amazon.com/Wittgensteins-Vienna-Allan-Janik/dp/1566631327]. Ahogy a szintén fantasztikus Monroe Price könyvében [http://www.facebook.com/pages/Objects-of-Remembrance-by-Monroe-E-Price/153733628858] írja az Aufbau negyvenes évekbéli szerepéről: "The Aufbau was civilized Jewish Europe transplanted to New York. It was a guide to culture and patterns of adjustment. It was a social glue when the world was falling apart." 

Épp ez(ek) a "társadalmi összetartó erő"-k lehetnek egyes médiumok itthon is, egy ma épp elveszett, ám valahol még meglévő kultúra, amit sokféleképp lehet nevezni és talán értékeiben nem áll messze attól, amit két poszttal korábban én is a magam politikai értékeiként megfogalmazni próbáltam. Fontos, hogy ez a kultúra jelenleg nincs jelen, és éppúgy elfedi a jobboldali [Magyar Nemzet, Magyar Hírlap és - sajnos - a Heti Válasz] szorongó médiacsaholás, amennyire a baloldali ördögfestő szorongás [Magyar Narancs, 168 óra]. Tehát új médiumokra és/vagy egyes médiumok megújulására van szükség, ami ezt az elsüllyedt kultúrát képes felszínrehozni, megjeleníteni. Érdekes, hogy a szorongás szó jön elő e jelenlegi fedőkultúra megnevezéseként: a mai magyar elit kultúrát épp ez a fogalom jellemzi a legjobban - talán a mai népi-urbánus ellentét oka is ez -; ez a korántsem szublimált szorongás a kicsinységtől és jelentéktelenségtől és ennek lelepleződésétől mindkét jelenlegi oldalon. És talán nem véletlen, hogy ennek a szorongásnak a megjelenítői a politikában épp azok, akik. (Nem írhatok neveket, mert Hann Bandi megfed :)

Ettől kell, kellene megszabadulni - aminek eszköze a merész újítani akarás és a status quo meghaladásának vágya, a versengeni merés és tudás, a tanulás vágya, alázat az új és ismeretlen, a nálunk jobb iránt - és ezzel persze vissza és értünk Bécsbe, ahol a szorongás gyógyításának nagymestere épp az említett időben alkotott...