brbeszél

Bár a két forduló között kampány nemigen van - talán csak a XIII. kerületben - valami mégiscsak elindult. És most nem az MSZP szétesésének kezdetéről, valamint a Fideszen belüli - hatalomközelbe érve természetes - helyezkedésekre gondolok, hanem annak apróbb jeleire, hogy talán a sajtóban elkezd elválni egymástól valamelyes ocsú és búza. A Balog interjú közlése és a Bodoky-UP vita az Indexnél (lsd. a facebook kommenteket Hann Bandi kezdeményezésére http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=1613858033&v=wall&story_fbid=102751443101748), valamint az eheti Figyelő két nagyszerű politikai elemző írással [MSZP szétesés, Fellegi Tamás - http://www.fn.hu/hetilap/20100413/csucsra_er_hatterember/] azt mutatja, hogy a politikai változás jelentős haszonnal is járhat. A jelenlegi politikai-ideológiai csapdából [mindegy, hogy aktuálisan népi-urbánus vitának, "mély- és hígmagyar" ellentétnek nevezzük] hosszútávon csak a nyilvánosságban folyó értelmes politikai diskurzus rángathat ki minket, ennek a közösségi média kiváltója lehet, de csak a mainstreamben folytatódhat, hisz a politikai napirend azért még jó ideig ott jön létre. Tehát én nagyon szurkolok Indexnek, Figyelőnek és másoknak, mert ez lehet az igazi változás előjele.

Közben van ahol ezen már túlvannak és valódi kampány folyik, Angliában lezajlott az első TV vita, amit egyértelműen és minden elemző által kimondottan Nick Clegg (LibDem) nyert meg. Persze nem meglepő, fő üzenete a változás volt, és ekként könnyű helyzetben, hisz mindenre, amit Brown és Cameron mondott, azt mondhatta, hogy a "nagy pártokkal" szemben mi bezzeg másként csinálnánk. Brown-t csőbe is húzta, mikor a vita 34. percében maga mellé akarta húzni a Labour parlamenti reform javaslatával ("ezzel a LibDemek is egyetértenek"), amire Clegg csak egyet válaszolhatott: "Egyáltalában nem". Minden esetre érdekes, ahogy a korábban Blair elkötelezett változáshív brit szavazók mozognak, sokáig a az új turbóblair Cameron mellett és most hirtelen - TV vita által megerősítve - Clegg mellé állva már messze nincs senkinek többsége, sőt egyes kutatsokban hárompárti fej-fej mellettivé vált a küzdelem (34% Tory, 33% Labour, 32% LibDem). Persze az angol rendszerben nincs lista, csak választókerület, tehát az országos átlag nagyon szór majd, ha mandátumra fordul, minden esetre kampány szempontból most ott az izgalom, itt a béka és nyugalom, valamint a távolban felvillanó alagútvég - talán.     

Kalandos nap volt a mai. Tegnapi rövidke blogbejegyzésemért kaptam sok hideget nyilvánosan és kevesebb meleget privátban, plusz a Hírszerző gesztusát, hogy délelőttre kitette publicisztikának. Nyilvános szöveg, nem volt kifogásom.

Kissé ellépve a konkrétumoktól és két szempontból, ám távolabbról reagálva kritikusaimra:

Az egyik ki nem mondott vád, hogy azért írtam, amit írtam, mert a Fideszhez dörgölőzni óhajtok. Nem. A Fideszt nem kedvelem azért, amit és ahogyan csinált a múltban (de, normális emberként azt gondolom, övék a "benefit of doubt", hogy hátha jól csinálják majd, és valóban lesz változás [lsd. pl. Török Gábor érdekes blogbejegyzését a kétharmados törvények eltörléséről  http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/14/138_ketharmaddal_a_ketharmad_ellen] és nem vagyok hajlandó falra festeni az ördögöt, majd jól félni tőle.) Saját ízlésem szerint öt éven keresztül nem a politikai értékeim alapján alkotott véleményemet mondtam, hanem a nyilvánosságban értékmentes kommunikációs szakmai elemzését adtam politikai eseményeknek. Ez a blog - ahogyan az első bejegyzések egyikében írtam -, épp arról szól, hogy mostantól nem elemezni fogok, hanem a véleményemet mondani. És épp pont ez volt tegnap a véleményem. Engem a Fidesz nemigen érdekel, engem a nem-fidesz érdekel. Az, hogy azok a politikai értékek - egyebek mellett a fékek és ellensúlyok rendszerébe és a szabad nyilvánosságba, a mindenkit megillető emberi méltóságba, a kisebbségek védelmébe, az állam értéksemlegességébe, a nyugatias progresszióba, az egyenrangú párbeszéd lehetőségébe, a szabályozott, ám lényegét tekintve szabad piaci versenybe, az innováció kultúrájába vetett tántoríthatatlan hit - amiben hiszek, azok lesznek-e, lehetnek-e újra a magyar közpolitika meghatározó gondolatai, hogy ezek politikai képviselői lesznek-e újra a közgondolkodást befolyásoló tényezők Magyarországon. Röviden: hogy gyermekeim számára élhető lesz-e az az ország, melytől én azt kaptam, hogy például mindezt ide most leírhatom. Akik olvasták, emlékeznek talán Hannah Arendt és Gershom Scholem levélváltására az Eichmann Jeruzsálemben kapcsán [http://csakegyablak.hu/pdf/scholem_arendt_level_javitott.pdf], itt Arendtnek sok fontos mondata közül talán a legfontosabb: "De elismerek Önnek valamit ezen túl is; nevezetesen azt, hogy a saját népem által elkövetett rossz cselekedet természetesen több bánatot okoz nekem, mint a más népek által elkövetett méltánytalan cselekedetek." Megváltoztatva a megváltoztatandót, én nem foglalkozom a Fidesszel, nekem a nem-fidesz (értsd.: saját népem) által elkövetett rossz cselekedetek több bánatot okoznak.

A másik inkább álláspont, mint válasz. Tudom, hogy a kritikák - és köszönöm a visszafogott mondandókat, igyekszem tanulni belőlük - egy része persze azt a célt szolgálja, hogy relativizálja mondandómat. Nem kell egyetérteni, de érdemes megtartani a konverzáció egyenrangúságát. Minden és mindenki kritizálható. Ahol nem, az az erőszakos vagy látens elnyomás kulturája. Hogy történeti példát hozzak: ilyen volt a feudalizmus világa, ahol az arisztokráciával, és különösen a királlyal szemben kritikát megfogalmazni nem lehetett. Azonban, hogy ebből kultúra váljék, szükség volt az udvari bohócra, aki kimondhatta és ki is mondta a kritikát, ezzel persze rögtön relativizálva és nevetségessé téve is azt. Kritikusaim egy része - stilárisan - udvari bolonddá akar tenni, aki bolond sérelméből mondja mindazt, amit mond. Nem. Nincsenek sérelmeim, boldog és magabiztos (ám persze nem tévedhetetlen) ember vagyok. Csupán véleményt mondok és megtisztel, ha figyelnek rám. 

Más fontosabb is történt, sokan írták, így csak említem: Miklósi Gábor (és a sokat kritizált Index szerkesztőségének) bátor és persze helyes gesztusa, hogy a tiltás ellenére közölték Balog Zoltán interjúját. Ennek kapcsán is kicsit távolabbra lépve. Akit érdekel, érdemes figyelemmel kísérni, hogy a Time miképp küzd a nyomtatott sajtó nehézségeivel. teszi mindezt úgy, hogy e küzdést - a nyomtatott sajtóban nemigen tettenérhető innovációra és megújításra való törekvést [már-már közösségi média-szerűen] - önreflektíven beemeli a lapba. A múlt heti számban az IPad kapcsán azt a folyamatot, ahogy új, IPad kompatibilis Time készült párhzamosan az IPadot bemutató írással, vagy az eheti számban Alan Brinkley cikkét arról, hogy vajon a Time (és Life, és Fortune, és Sport Illustrated) alapító kiadómogul Henry Luce hogyan küzdene meg a huszonegyedik század lehetőségeivel és kihívásaival. Nagyon izgalmas írás. Nálunk persze az is nagy tett (irónia nélkül írom), hogy Miklósi és az Index be meri és tudja tartani a sajtótörvényt és közöl valamit, amit valaki mondott. 

 Szép közös emlékezés és szánalmas magamutogatás: ez lett Joci/Dávid temetéséből. A szép Jocinak és -ról szólt, sok ember, főként romák, büszkén és emlékezve, saját szavai, majd az ortodox pap szép beszéde - ha szabad ilyet mondani egy temetés kapcsán: jó volt ott lenni.

Majd ami ez után következett: Gyurcsány Ferenc hosszú és magamutogató beszéde, benne a politikai visszatérés ígéretével, kettejük (sic!) közös kimaradásairól a fehér ember felsőbbségtudatával, ahogy halálában magához emeli az elhunyt romát ("aki nagy utat járt be a cigánysortól a köztársaság házáig"), szereptévesztéssel ("eljött a miniszterelnök" - melyik is?), hangelcsuklással, elmorzsolt könnycseppel - jósolhatóan, szánalmasan, mikrofon ragaszkodással, önsajnálattal. És az egyetlen helyénvaló szó - köszönöm - nélkül: az nem része a szótárnak itt. Majd ami ez után következett -- a családtagok, a kormány tagjai, valamint kormányVIP-ek (Kóka, Horn, Hiller volt látható) elvonulása őrök gyűrűjében a sírhoz, a fehér szál virágokkal érkező gyászolók pedig feltartóztatva és elzárva még a koszorúktól is. Kormányőrök akadályozták, hogy a gyászoló romák és nem romák letehessék virágjaikat ("majd háromnegyed óra múlva - mondta a hangosbeszélő), ősz asszonyok és hajlott öregemberek a kordon mögött keresve, hogy ők hogyan tehetnék a sírra a virágot, majd egy "benti" helyzetfelismerése, és pár virág összegyűjtése, leszegett fejjel való eloldalgás: ez az ő saját ünnepük - a mi temetésünk.

Vége.

 Egy nap elteltével, immár higgadtabban lehet értékelni mi történt Magyarországon. Az eredmény több szempontból is jobb a vártnál: a Fidesz és a Jobbik a vártnál rosszabbul szerepelt (ami a végeredmény - 2/3-ad - tekintetében nem jelent változást), ami egyértelmű üzenet a választóktól - főként a Fidesznek. És ők érteni is látszanak - Orbán azt teszi, amit egy választást megnyert párt vezetőjének tennie kell -- kimondatlanul vesz vissza a stílusból, hangerőből és az ígérettartalomból. Az MSZP pont olyan hülyén viselkedik, mint azt megszoktuk. Mérhetetlenül átlátszó stratégiával tettek "gesztust" az LMP-nek, amit csak elutasítani lehetett, ráadásul úgy és ott kértek viszonzást, amit az LMP saját márkájának sérülése nélkül - mégha értelmes lett volna - nem tudott megtenni. Nem is tette persze, MSZP fő saját levében, miközben idő előtt kibukott a Gyurcsány vs. mindenki más ellentét is. Az LMP jobban szerepelt a(z -általam -) vártnál: ez azt üzeni, hogy a választók egy - egyelőre persze kicsiny - része (és nem csupán Budapesten) egyaránt van kiábrándulva az MSZP-ből és a Fideszből, vagyis érti/érzi, hogy Gyurcsány és Orbán (politikai) fogságában egyaránt rossz lenni. Ez valódi esély lehet: vagy az LMP-nek (lsd. előző bejegyzés) vagy akár egy új formáció számára -- majd. 

Közben Angliában is beindult a kampány: Cameron továbbra is 7-8%-al vezet Brown előtt, de a kormányalakításhoz szükséges többség egyelőre nincs meg: mindkét párt nyilvánosságra hozta hitvallását (a politikai program emészthető változata), érdemes megnézni a Guardian bemutatását és elemzését  http://www.guardian.co.uk/politics/interactive/2010/apr/12/labour-manifesto-2010-policy-guide (ilyen egy újság ugyebár..). Az elemzések szerint a Labour-é nem elég kemény és határozott, a Tory pedig félfordulatot hajt végre és a - Brownból kiábrándult - baloldali választókat igyekszik megszólítani, ráadásul úgy, hogy Kennedy-t (nem az a kérdés, hogy az állam mit tesz érted, hanem, hogy Te mit teszel az államért) és az amerikai alkotmányt (We the people) idézi. Sajnos, mint általában az ottani kampány sokkal érdekesebb. Kár, hogy nem a mi életünkről szól. 

Előrejelzés fronton nem állok rosszul: Fidesz 2/3-ad valószínűleg meglesz (ahogy most kinéz 57-ből 55-56 hozható nekik), MSZP kicsit megverte a Jobbikot, MDF 3% alatt maradt, viszont az LMP-t benéztem és ők majd' kétszer annyit teljesítettek, mint amit én bennük láttam. 

Sokan sokféleképp elemzik most a helyzetet. Ami szerintem a magyar politikai élet legnagyobb kérdése, az nem az, hogy mi lesz a Fidesz 2/3-al. A legfontosabb kérdés az, hogy az LMP milyen stratégiát választ az elkövetkező négy évre. Egyik lehetősége, hogy megmarad annak, aminek ma sokak számára látszik - kis, alternatív ökopárt, kissé zavaros tartalmú programmal, szerethető alternatív bázisdemokrációval és lelkesültséggel - folyamatosan tükröt tartva a nagy pártok számára, hogy "így is lehet". Vagy a felhatalmazással élve célja az lesz, hogy a Fidesz váltópártjává válik - így e helyről akár az MSZP-t is leváltva (de legfőképp Gyurcsány elől elvéve a levegőt) - ehhez professzionalizálódásra, világos értékválasztásokra - ha tetszik ideológiai átalakulásra -, sok szempontú - emberek, háttér, értékek és érdekek - mainstreamesedésre van szükség. Míg az első a vonzóbb, a második a komolyabb feladat. Most vélhetően nem ezzel foglalkoznak, de ahogy az angol mondja: "you never have a second chance to make a first impression." Az első benyomást a választók most szerzik.